A 2014-es választások utáni első parlamenti ülésen szólt az NVB elnöke, hogy visszaélnek az aláírásokkal. Nem történt semmi, és akiket el lehetett volna kapni, azoknak sem mentek utána.
Amelyiknek sikerül országos listát állítania, az több száz millió forint állami támogatást kaphat.
Ez lesz a Polgári Világ Pártjának logója, amit a Tanítanék korábbi vezetője most alapított meg.
Az MVM félmilliárdot adott a Fidesz kedvére dolgozó, civilnek mondott szervezetnek. Ennyiből még a parlamenti pártok sem gazdálkodhatnak.
Az elnökségből csak két ember maradt a helyén.
Nem csökken az átpolitizáltság.
A baloldal – jobboldal felosztás helyébe a szuverenisták és a globalisták küzdelme jön.
Még a saját zseb-kutatóintézetük szerint sem.
Az izraeli választási eredményekre egyelőre még csak az exitpollokból következtethetünk, de úgy tűnik, Netanjahu nacionalista blokkjának áll a zászló. Persze az új kormány hivatalba lépéséig még hetek kemény tárgyalásai vannak hátra.
Az MSZP viszont javított. A Tárki szerint egyébként érzékelhetően nőtt a bizonytalan és a szavazatukat titkolók csoportja.
Összesen 1,8 milliárdos bírságot kaptak a szervezetek a le nem adott, elvesztett, lehányt választási ajánlóívek miatt. Most kiderült ki a csúcstartó!