„Ha a nők alkotják a társadalom felét, akkor jogosultak a politikai és gazdasági hatalom felére is” – mondta Pedro Sánchez spanyol miniszterelnök.
Még nem találták ki, hogyan juttatnák oda őket.
Fennakadt a biztonsági ellenőrzésen. Az elmúlt napokban megszaporodtak a hasonló eszközök az országban.
Ausztria viszont nem támogatja, hogy Románia csatlakozzon a schengeni övezethez.
Ezt állítja a spanyol kormány. Egyelőre nem tudni, ki hallgathatta le a kormányfőt, aki amúgy valószínűleg katalán politikusok lehallgatására használhatta ugyanezt a kémprogramot.
Remélik, hogy az európai vízió, a demokrácia és a szabadság győzni fog.
Már a kampányban megígérték, de most vágnának neki a 3,7 milliárd dolláros piac kiszorításának, mert sok nőt akaratuk ellenére, erőszakkal vesznek rá a prostitúcióra.
Kedden még mindig 430-an haltak meg a fertőzés miatt.
Ez az éves GDP 20 százaléka.
Ez lesz az első koalíciós kormány az 1931 és 1939 közötti második köztársaság óta.
A szocialisták megállapodtak a Podemosszal, de még kisebb pártok támogatására is szükségük lesz.
Salvini olasz belügyminiszter csak a kisérő nélküli gyerekeket engedte partra szállni.
A spanyol szocialisták megegyeztek a Podemos nevű radikális párttal a koalícióról. Iglesias nem lesz miniszter, csak a kedvese, aki éppen harmadik gyermeküket várja.
Ez a gyakorlatban annyit jelent, hogy Pedro Sánchez megválasztásához egy helyett két parlamenti szavazásra lesz majd szükség.
Az exit pollok szerint a szociáldemokraták és a liberálisok is feljöttek, a jobboldal 9 helyet veszített, a szélsőjobboldal csak az ötödik.