polt péter

Nyolc hónap nem volt elég, meghosszabbítják a nyomozást a Pillangó utcai metróbaleset ügyében

"Az ügyben megalapozott gyanú közlésére nem került sor" - tájékoztatta az érdeklődő Hadházy Ákos képviselőt a legfőbb ügyész.

Király András
Budapest

Másfél éve jelentették fel a korrupcióról beszélő fideszes polgármestert, még csak ki sem hallgatták

Polt Péter legfőbb ügyésznek van magyarázata: késik az igazságügyi építész szakértő.

Botos Tamás
POLITIKA

Legalább egymilliárdos hűtlen kezelés miatt nyomoznak Spéder ügyében

Szorul a hurok a nemrég még Fidesz-kedvenc bankár körül, bár azt az ügyet ejtették, amiben az államnak is súlyos szerepe van.

kasnyikm
bűnügy

Hat kamupárt ellen még mindig nyomoz az ügyészség

Túl nagy izgalmakra semmi ok, eddig csak két esetben sikerült bebizonyítani, hogy lenyúlták a kampánypénzeket.

Czinkóczi Sándor
bűnügy

Lesz európai ügyészi hivatal, csak Magyarország nélkül

Orbánék persze kimaradnak belőle. A jövőben ehhez köthetik az EU-s pénzek kifizetését.

kasnyikm
külföld

Soha nem találnák ki, hol sikerült elhelyezkednie Polt Péter frissdiplomás lányának

Talán Matolcsy jegybankjában, ahol Polt felesége felügyeli a személyzeti ügyeket ötmilliós fizetésért?

Sarkadi Zsolt
politika

Mengyi Roland kereste meg a minisztériumi dolgozókat, az ügyészség szerint ezért nem lehet felelősségre vonni őket

Ez derült ki Polt Péter parlamenti válaszából.

Herczeg Márk
bűnügy

Hűtlen kezelés miatt nyomoznak Pécs busztársasága ellen

700 millióval drágábban vettek buszokat, mint amennyiért eredetileg kínálták őket.

Magyari Péter
bűnügy

A Magyar Nemzet büntetőfeljelentést tett a Parlament gazdasági bizottsága ellen, mert az nem hajlandó kiadni a letelepedési kötvényt forgalmazó cégek adatait

A bizottság fideszes elnöke, Bánki Erik arra hivatkozott, hogy a megbízott ügyvéd hónapokig nem adta át nekik a jogerős bírósági ítéletet.

Herczeg Márk
bűnügy

Polt: Világszínvonalú a hazai ügyészek munkája

A mosonmagyaróvári ügyészség felújított épületének átadásán adott visszafogott értékelést.

Rényi Pál Dániel
politika

Lezárult a nyomozás Mengyi-ügyben, jön a vádemelés

Bűnszövetkezetben elkövetett költségvetési csalásról van szó.

plankog
POLITIKA

Farkas Flóriánék ügyében valahogy még senkit nem sikerült gyanúsítottként kihallgatni

Júniusig még nyomoz az ügyészség, de persze nem biztos, hogy addig vége lesz a nyomozásnak. Már két éve nyomoznak-nyomozgatnak egyébként az 1,6 milliárdos csalás ügyében.

kasnyikm
bűnügy

A teljes magyar állam kivonult Szigetszentmiklósra, hogy átadja az utolsó kormányablakot

Közben a rendőrök devizahiteles tüntetőkkel kergetőztek, alatta pedig egy rendőrzenekar fújta. Orbán Viktort most sem lehetett megszólítani.

Botos Tamás, Herczeg Márk
Politika

Megveregette egymás hátát Polt Péter és az OLAF igazgatója

Pompás, kifogástalan az együttműködés Magyarország és az Európai Csalás Elleni Hivatal között.

Rényi Pál Dániel
politika

Miért nem csináltak eddig semmit a magyar hatóságok a 4-es metró ügyében?

Polt Péter ügyészsége megpróbálta elmagyarázni, miért nem megy az nekünk, ami az EU-nak viszonylag simán.

Bede Márton
bűnügy