polt péter

Bírósági vezetők levelet írtak a bíróknak, hogy ne hagyják a széthúzást, miután egy lemondott kollégájuk elmondta, a NER hogyan tartja nyomás alatt a bírókat

A levél arról szól, hogy nem kellene ugrálni, és a végén ugyanaz a Wass Albert-idézet áll, amivel az újrainduló Magyar Nemzet véleménycikke is indult.

Herczeg Márk
politika

A Legfőbb Ügyészség szerint az Elios-ügyben a Nemzeti Nyomozó Iroda „komoly nyomozást folytatott, amelynek eredményeként megszüntette a nyomozást”

Polt Péterék reagáltak Keviczki István lemondott bíró vádjaira.

Herczeg Márk
POLITIKA

Egy lemondott bíró szerint Polt Péter ügyészsége főként gazdasági bűncselekményekben politikai alapon szelektál, és dönti el, miből lesz büntetőeljárás

„Vég nélkül lehetne sorolni a példákat arra, hogy tényfeltáró újságírók próbálják ellátni azt a tevékenységet, ami a nyomozók feladata lenne, és ha a cikkeik alapján bűncselekmény gyanúja vetődik fel, az ügyészség azt mondja: nem járnak el sajtóértesülések alapján” – mondta Keviczki István.

Herczeg Márk
bűnügy

370 esetben indult nyomozás az az állampolgársággal csaló és Magyarországon letelepedő ukránok ügyében

A DK-s Vadai Ágnest tájékoztatta erről az ügyészség.

Sarkadi Zsolt
POLITIKA

Hadházy: Ha nem vigyázunk, ez az út a diktatúrába vezet

Néhány százan tüntettek az ügyészség épülete előtt.

Botos Tamás
politika

Az ügyészség visszautasítja a politikai nyomásgyakorlást

Mármint, hogy a Momentum összefirkálta az ügyészség előtti utcát a párt szerint elsikált ügyekkel. Ez politikai nyomásgyakorlás és köztisztasági szabálysértés is lehet.

erdelyip
bűnügy

Hadházy az ügyészség döntéséről: Egészen ijesztő, hogy Polt ezt meg merte tenni

A képviselő szerint a legfőbb ügyész új fokozatba kapcsolt.

Boros Juli
POLITIKA

A jegybankelnök lop, de nem kell aggódnia, mert az ügyészség fideszes, a tévé igazgatója pedig hírt hamisít

Négy elég kemény tény, amiket már a bíróság szerint is ki lehet mondani Magyarországon, összességében pedig az egész rendszert egyszerűen megmagyarázzák.

plankog
bűnügy

Az ügyészség még nem tudta eldönteni, hogy induljon-e nyomozás a Varju László bántalmazása miatt

Ki kell egészíteni a feljelentést, aztán majd meglátják.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

Polt Péter szerint az ügyészség politikamentesen végzi munkáját

Kiemelte a rendkívül szoros együttműködést az Európai Unió Csalás Elleni Hivatalával.

Boros Juli
POLITIKA

Kövér félmillió forintra büntetné a Polt Pétert rossz bohócnak nevező Tordai Bencét

Tordai a parlament november 12-i ülésén még azt is videóra vette, ahogy egy piros bohócorrot tart a legfőbb ügyész arca elé.

Király András
politika

Orbán Polt Péter legfőbb ügyésszel nézi a finnek elleni meccset

Jó, hogy nem a volt macedón kormányfővel.

Botos Tamás
POLITIKA

A magyar ügyészség nagyon büszke arra, hogy milyen sokszor emelnek vádat az OLAF jelentései alapján

Oké, pont a Tiborcz-ügyben megszűnt a nyomozás, de például végére jártak egy 1,1 millió forintos költségvetési csalás ügyének.

Horváth Bence
idióta rekordok

Bohócorrot vitt Polt Péternek a parlamentben a Párbeszéd politikusa

Tordai Bence szerint a főügyész elszabotálta a vádemeléseket a kormánynak kellemetlen botrányoknál.

Czinkóczi Sándor
szórakozás

Az ügyészség zaklatás miatt nyomoz az ózdi fideszes képviselő Molotov-koktélos fenyegetőzése után

Az ügyben a DK-s Vadai Ágnes Polt Péterhez fordult, aki a kérdést feljelentésként értékelte, és továbbította a megyei ügyészségnek.

Herczeg Márk
politika