Putyin

Putyin atomtöltetek célba juttatására is alkalmas rakétákat küld Fehéroroszországnak

Iszkanderei eddig még nem voltak Lukasenkának.

Fődi Kitti
külföld

Kazahsztánnak esze ágában sincs háborúzni Oroszországgal, épp elég baja van neki anélkül is

Kaszim-Zsomart Tokajev kazah elnök nem kímélte Vlagyimir Putyin érzékenységét Szentpéterváron, de amit csinál, ezzel együtt klasszikus hintapolitika, országon belül éppúgy, mint a diplomáciában, és a nagyszabású alkotmánymódosításhoz képest eddig még a nazarbajevtalanítást sem bírta befejezni.

Gazda Albert
külföld

Szentpéterváron beleeresztettek egy sorozatot Vlagyimir Putyinba, aki hivatalosan nem is Vlagyimir Putyin

Annál is rondább lett, mint amilyen annakelőtte volt.

Gazda Albert
háború

„A halálomról szóló híresztelések nagymértékben túlzóak”

Ezt Vlagyimir Putyin orosz elnök mondta a szentpétervári nemzetközi gazdasági fórumon – az orosz gazdaságról. Ahol azt sem zárta ki, hogy a „vörös vonalak” átlépése esetén a kijevi döntéshozó központokra is csapásokat mérhetnek.

Gazda Albert
háború

Miért vadult meg Medvegyev?

Az egykor liberálisnak tartott orosz exelnökből az ukrajnai háború kihozta a legvéresebb szájú demagógot, ám nem esélytelen, hogy a végén ő legyen az egyre inkább pokolra kívánt Vlagyimir Putyin utóda. Már ha a rezsim egyáltalán képes lesz fennmaradni.

Gazda Albert
külföld

Putyin ellen márciusban merényletet kíséreltek meg, áprilisban előrehaladott rákkal kezelték, és az is lehet, hogy Parkinson-kórja van

Amerikai titkosszolgálati információk szivárogtak ki mindezekkel kapcsolatban.

Gazda Albert
háború

Borisz Jelcin veje nem ad többé tanácsokat Vlagyimir Putyinnak

Az orosz elitbe mélyen integrálódott Valentyin Jumasev 22 éven keresztül dolgozott apósa utódának.

Gazda Albert
külföld

Nem lesz GÁZÁREMELÉS Szerbiában

Putyin olcsón adja.

Vég Márton
külföld

Navalnij szerint újabb ügyben emeltek vádat ellene, még tizenöt év börtönbüntetés is várhat rá

Pedig még csak nyolc napja kezdte el a korábban kiszabott kilenc éves börtönbüntetését.

Benics Márk
külföld
Podcast

Ízléstelen atomtámadás a rezsi ellen, Putyin direkt fölnyomja a budapesti pizza árát

Az orosz tengeri blokád begyűrűzik a budapesti éttermekbe. Elbukhat a szecsuánibors-forradalom. Az elbukott hokivébé margója. Rutinpótkeszt.

Uj Péter, Bede Márton, Winkler Róbert
podcast

Elvenni az ukránok igazságát

Amikor a magyarok azt állítják, hogy Ukrajnában az USA és a nácik összefogva harcolnak az oroszokkal, akkor egy több mint hatvanéves szovjet mítoszt terjesztenek, aminek az első fejezete az 1956-os forradalom.

Ács Dániel
vélemény

Vlagyimir Putyin hadiállapotot hirdethet Oroszországban, ami alapjaiban írná át a háborús forgatókönyveket

A május 9-ei ünnepségek a győzelmi jelentések helyett a hadiállapot kihirdetésére is alkalmasak lehetnek, főként azután, hogy egyre biztosabbnak tűnik: a háború át fog terjedni Ukrajna határain túlra.

Gazda Albert
háború

Ideje beszélnünk a kubai atomválságról

Párhuzamos félreértések a hidegháború legfeszültebb pillanataiban és Ukrajnában. Buda Péter biztonságpolitikai szakértő elemzése.

444.hu
háború

Ha nem fogy el az erejük, Ukrajna területének harmadát is bekebelezhetik a következő években az oroszok

Hiába zajlanak a háttérben az orosz–ukrán egyeztetések, egyre valószínűbbnek tűnik, hogy az orosz politikai-katonai vezetés célja a Novorosszija-projekt megvalósítása, ami elhúzódó háborút és véresebbnél véresebb ütközeteket vetít előre.

Gazda Albert
háború

Putyin szerint ukrán utasításra neonácik akarták elrabolni az orosz propaganda egyik legmeghatározóbb hangját

Az orosz elnök azt mondta, hogy a Nyugat már orosz újságírókat akar meggyilkolni, és belülről akarja szétfeszíteni a társadalmat, de az még sosem volt ennyire egységes.

Benics Márk
háború