rekonstrukció

Amit a török nem tudott megtenni a diósgyőri várral, azt megcsinálta az elhibázott átépítési terv és a Fidesz- meg a szocialista-közeli cég duója

Lázálomszerű, a valóságban sosem létezett betonelemekkel építették tele az egykori várat, majd félúton elfogyott a pénz. Ezért februárban abbahagyták az építkezést, az pedig nem látszik, mikor tudnák folytatni, bár talán azzal okoznák a legnagyobb károkat.

Szily László
Történelem

„Szóval megkaptuk a parancsot: mindegy, hogy civilek vagy sem, mindenkit megölni!” – így zajlott a bucsai népirtás

Az AP 14 perces videóban és egy hosszú cikkben rekonstruálta, mit műveltek az orosz katonák Kijevtől 25 km-re.

Herczeg Márk
háború

Tényleg a magyar történelem legdrágább lakásfelújítását csinálták meg Kövér Lászlónak 2,3 milliárdért?

A dolog igen jól hangozna, sőt már a köztudatba is kezdett átmenni, ám nem igaz. Egy egész házat építenek át és rekonstruálnak ennyiből. Az eredmény az lesz, hogy Kövér lényegében egy igen szép laktanyában fog lakni, egy csomó egyenruhás fegyveres fölött.

Szily László
POLITIKA

Jézus szíriaimenekült-arca újra feltámadt

Nem fogod elhinni, igazából hogyan nézhetett ki a Megváltó! De már 2001-ben is megdöbbenhettél ezen. Jézus feltámadásánál csak egy dologban lehetünk biztosabbak: hogy a rekonstruált Jézus barna lepényarca pár évente feltámad a bulvársajtóban.

Szily László
vallás

Rekonstruálták Dobó "Mr. Végvár" István arcát

Bede Márton
Történelem