rendőrség

Jutalmat kaptak a rendőrök, amiért nem követtek el bűncselekményt

Nem fogadták el a vesztegetésként felajánlott pénzt, dicséretben és jutalomban részesültek.

Benics Márk
belföld

Hadházy: Megtapsoltuk a rendőröket, mert nincs ennél nehezebb és nyomorultabb szakma most Magyarországon

A független képviselővel szemben a rendőrök gyülekezési joggal való visszaélés miatt tettek szabálysértési feljelentést.

Mészáros Juli
belföld

Rétvárit hiába kérdezték a parlamentben az őrmesterről, aki ellen fegyelmi indult, miután azt kérte, ne reklámozzák a fotójával a KDNP-t

Novák Előd bocsánatkérést követelt az államtitkártól, és arra is választ várt, miért indítottak az ügy miatt fegyelmi eljárást Laponyi Zsolt ellen Rétvári Bence helyett.

Herczeg Márk
POLITIKA

„Az orvos mondta, hogy vagy megmarad, vagy nem. Erre az összes rendőr eltűnt”

Rafael Zoltánnak rendőri intézkedés közben eltört a nyakcsigolyája. Drog volt nála. Három héttel később meghalt a kórházban. A rendőrség szerint ők mindent jól csináltak, az ügyészség nyomoz. Az esetről több videó készült. Zoltán családja bízik az igazságszolgáltatásban.

Bábel Vilmos
bűnügy

Megindult a fegyelmi eljárás a rendőr ellen, aki nem akarta, hogy politikai kampányhoz használják arcképét

Rendőrségi toborzáshoz készült a fotó, amire Rétvári Bence ráírta hogy KDNP, és kiposztolta. A rajta szereplő rendőr ezt szóvá tette, amiért megbüntették.

Keller-Alánt Ákos
belföld

A rendőrség „nem vonja kétségbe” a parancsnok megállapításait, aki szerint jogszerű volt az intézkedés, ami után meghalt egy szentesi férfi

A család szerint a férfit pár gramm fű miatt verték halálra a rendőrök.

Mészáros Juli
belföld

A bringásokat és a motorosokat ellenőrzi most három napig a rendőrség

Például „a jól láthatósági ruházat viselését, a bukósisak meglétét és helyes használatát”.

Mészáros Juli
közlekedés

A rendőrség ismét megvédte az intézkedést, ami után a droggal elkapott gyanúsított meghalt a kórházban

„Eljárásjogi helyzetéből fakadóan a rendőrség nemcsak a felvételt, hanem az ügyről rendelkezésre álló egyéb információkat sem oszthatja meg a nyilvánossággal” – írja a rendőrség.

Herczeg Márk
bűnügy

A fél város le lesz zárva a következő három napban a türk csúcstalálkozó miatt

Mindenki menjen inkább metróval.

Fődi Kitti
közlekedés

A család szerint pár gramm fű miatt vertek halálra a rendőrök egy szentesi férfit

A rendőrség szerint arányos volt az intézkedés, de az ügyészség is nyomoz.

Kolozsi Ádám
belföld

A seriffprogramból is kitették a rendőrt, aki nem akarta, hogy az arcával reklámozzák a KDNP-t

Egy új szabályra hivatkozva Laponyi Zsolt őrmestert visszahelyezik az eredeti szolgálati helyére, a III. kerületbe.

Benics Márk
belföld

Fegyelmi indult a rendőr ellen, aki nem akarta, hogy Rétvári Facebookján az ő arcával reklámozzák a KDNP-t

A rendőr szerdán az Ügyfélkapun keresztül értesült arról, hogy fegyelmi eljárás indult ellene a Facebook-posztja miatt.

Mészáros Juli
belföld

Hollandiában fogták el azt a magyar férfit, aki Ausztriában megölte a volt barátnőjét

A 32 éves férfi a bűncselekmény után előbb Németországba menekült, onnan vonattal ment tovább Utrechtbe.

Székely Sarolta
bűnügy

Felgyújtották Párizsban a luxusautót, ami a BL-döntőbe jutást ünneplő fociszurkolók közé hajtva több embert is megsebesített

A rohamrendőrök is összecsaptak a párizsi szurkolókkal szerda éjjel.

Molnár Kristóf
külföld

Olyan kampányt dobott a rendőrség, ami szó szerint fájdalmas

How do you do fellow kids, boomer mém érdekel?

Diószegi-Horváth Nóra
humor