Kevesebb, mint egy hónap múlva tartják a félidős választásokat az Egyesült Államokban, és ha a jelenlegi trendek folytatódnak, a Republikánus Párt komoly pofonba is beleszaladhat. Bár az előző évek óvatosságra intenek abban, hogy mennyire lehet készpénznek venni a közvélemény-kutatási adatokat, az elmúlt hetekben mintha átszakadt volna a gát, és Donald Trump támogatottsága a korábbi 40 százalék körüli küszöbtől is egyre inkább elmarad.

Trump népszerűtlensége magával ránthatja a republikánusokat. Hiába a körzethatárok minden korábbinál agresszívabb átrajzolása, Nate Silver modellje szerint már 90 százalék fölötti az esélye, hogy a képviselőház demokrata többségű lesz, és habár a szenátusban a terep papíron jobban kedvez a republikánusoknak, itt is egyre valószínűbb, hogy a demokraták legalább négy hely átfordításával megszerezhetik az irányítást. A legfrissebb felmérések a közhangulat mintegy 10-12 százalékpontos balratolódását mutatják a Trump győzelmét hozó két évvel ezelőtti elnökválasztáshoz képest, ilyen környezetben olyan államok is szorossá válhatnak,
ahol évtizedek óta nem nyert szenátusi helyet demokrata politikus – például Kansas vagy Texas.

Az elnök népszerűségvesztésének legfőbb oka a gazdaság állapota: a megélhetési kérdéseket, ezen belül a növekvő üzemanyagárakat sorolják fel a legtöbben elégedetlenségük forrásaként, Trump helyzetét pedig súlyosbítja, hogy annak idején éppen a covid utáni infláció letörésével kampányolt Joe Biden, majd Kamala Harris ellen. A CNN szeptemberi felmérésében a válaszolók kétharmada azt állította, hogy Trump politikája rontott a gazdaság állapotán, ami rosszabb mutató, mint amit bármikor is mértek Biden idejében (Bidennél 58 százalék volt a rekord). A válaszadók több mint háromnegyede szerint ráadásul Trump nem az ország legfontosabb problémáival foglalkozik, azaz jó néhány republikánus is azt gondolja, hogy félrecsúsztak a prioritások.

A gazdasági helyzet mellett különösen rossz az elnök külpolitikájának is a megítélése: tízből alig hárman támogatják Trump döntéseit ezen a területen, az – egyébként közvetetten a megélhetési nehézségekkel is összefüggésbe hozható – iráni háborút pedig rekord 73 százalék ellenzi. Még a magukat republikánusnak vallók 40 százaléka se ért egyet a katonai beavatkozással, aminek különösen rossz a megítélése a fiatalok körében (81 százalék ellenző 35 év alatt) is – egy másik felmérés egyenesen a legnépszerűtlenebb háborúnak nevezi Vietnám óta.

Milyen hatása lenne egy republikánus vereségnek Trump külpolitikájára?

Ha a kongresszus mindkét házában átveszik a többséget a demokraták, most már tényleg béna kacsává válhat Trump második elnöki ciklusában. Egy ellenzéki többségű törvényhozással komoly belpolitikai eredményekre nem számíthat, ellenben fel kell készülnie a különféle kongresszusi vizsgálatokra. Újraválasztásért már nem indulhat, a népszerűtlen elnök pedig könnyen lehet, hogy saját párttársai számára is tehertétellé válik, ahogy ez előfordult például George W. Bushsal a 2006-os félidős választásokat követően. A „MAGA”-tábor várhatóan kitart azért mellette, így a 2028-as elnökjelöltségről szóló párton belüli előválasztáson tényező marad, ám J.D. Vance alelnöknek így is jobban egyensúlyoznia kell majd az elkötelezettebb hívek és a szélesebb közvélemény elvárásai között – ahogy azt megmutatta már, amikor az iráni háborúval kapcsolatos különvéleményének többször hangot adott.

Ettől még Trump hatalma nem tűnik el, a külpolitikája akár még rapszodikusabbá is válhat.

Az ENSZ Közgyűlésén tartott beszédében semmi nem utalt arra, hogy Trump esetleg visszafogná magát – ehelyett Iránt teljes megsemmisítéssel fenyegette meg, a venezuelai beavatkozást pedig azzal a tanulsággal értékelte, hogy a „győztesé a zsákmány”. Egy olyan pillanatban, amikor saját pozíciója is bizonytalanabb, mint bármikor a hatalomba való visszatérése óta, Trump láthatóan továbbra is ragaszkodik a világpolitikában a „győztes mindent visz” elvhez, és folytatná a 19. század végét idéző nagyhatalmi minták követését.