Nem bírnak bizonyító erővel.
Újabb hangfelvételek lettek nyilvánosak a Völner-Schadl-ügy lehallgatási anyagai közül.
„E tekintetben teljeskörűen Dr. Vízkelety Mariann, később Dr. Hajas Barnabás államtitkárok jártak el, én csak néhány kiemeltebb protokolláris eseményen szerepeltem.”
Figyelj Pali, ezek a rohadt patkány mocskok arra mennek, hogy te valakiről pofázzál valamit - mondta a volt államtitkár felesége, miután lefoglalták a Porschéjukat. Mire Völner azt válaszolta: Lehet, hogy fogok is.
Egy minden addiginál nagyobb és fontosabb ügyről beszélgettek.
És ez várhatóan így is marad a 2023 őszén esedékes tisztújításig.
Szökés veszélyével indokolta döntését a Fővárosi Ítélőtábla.
A fiának Porschéja és Mini Cooperje is volt.
Excel-táblában vezette a kenőpénzek kifizetését.
El is rejtették, ezért került a felesége és az apja is a vádlottak padjára.
Miután vádat emeltek vele szemben, ügyvédi státuszát inaktívra változtatta a kamara.
A Végrehajtói Kar nem mondja meg, miért nem, mert az nem közérdekű adat.
Elkészült a vádirat, Schadl Györgyöt 10 évre zárnák börtönbe, ha beismeri a tettét.
Becsületsértést érzékelt az előzetesből.
Zár alá vették a korrupcióval meggyanúsított Völner Pál és családja vagyonát, fia autóját az utcáról szállították el.