Sepp Blatter: Hiba volt Katarnak adni a vébérendezést

világbajnokság

A korrupció vádja alól tavaly felmentett Sepp Blatter szerint Katar egy akkora eseménynél, mint amilyen a futball-világbajnokság, a szervezéshez túl kis ország (kevesebb mint 12 ezer km2, így a világ legkisebb szuverén államai közé tartozik).

A FIFA 8. elnöke a svájci Tages Anzeigernek azt mondta: „Katar kiválasztása hiba volt. Anno a végrehajtó bizottságban megállapodtunk, hogy Oroszországé lesz a 2018-as világbajnokság, az Egyesült Államoké pedig a 2022-es. A béke gesztusa lett volna, ha a két régi politikai ellenfél egymás után rendezte volna a vb-t.”

Egy héttel a 2010-es FIFA-kongresszus előtt a francia Michel Platini, az UEFA volt elnöke azzal hívta fel Blattert, hogy az akkori francia állmfő, Nicolas Sarkozy utasította, hogy Katarban rendezzék a vb-t. Blatter azt mondta, meghívták az elnöki palotába, ahol Sarkozy épp a katari trónörökössel ebédelt. Platini meg is kérdezte a FIFA elnökét: „Sepp, mit tennél, ha az elnököd kérne tőled valamit?”

A most 86 éves Blatter szerint a 2010-es választáson Platininek köszönhetően az USA helyett Katar kapta a rendezési jogot, és a svájci sportdiplomata azt is mondta, hogy Katar fél évvel később 14,6 milliárd dollárért vásárolt vadászgépeket a franciáktól.

A katari vébét november 20. és december 18. között rendezik meg, ez lesz a torna 92 éves történetében az első közel-keleti vb, és az első, amit télen az északi féltekén tartanak.

Joseph S Blatter FIFA-elnök 2010. december 2-án Zürichben bejelenti, hogy Katar rendezheti a 2022-es világbajnokságot.
Fotó: Laurence Griffiths/Getty Images

Blatter elmondta, hogy a FIFA 2012-ben módosította a rendező országok kiválasztásának kritériumait, miután aggodalmak merültek fel a katari vb-stadionokat építő vendégmunkásokkal (és konkrét rabszolgákkal) kapcsolatos bánásmód miatt. „Azóta a társadalmi szempontokat és az emberi jogokat figyelembe veszik” – mondta Blatter.

A házigazda Katart élesen bírálták a stadionokat építő vendégmunkásokkal való bánásmód és az azonos neműek közötti kapcsolatokat büntető, diszkriminatív törvények miatt. Miután a FIFA arra kérte a katari világbajnokságon részt vevő nemzeteket, hogy „mostantól a labdarúgásra koncentráljanak”, és ne politizáljanak, tíz európai labdarúgó-szövetség is válaszlevelet küldött, de a levelet a Human Rights Watch, az Amnesty International is bírálta.

Blatter és Platini felmentéséről itt írtunk hosszabban. (Tages Anzeiger via BBC, Blikk)

Kapcsolódó cikkek