Baleset esetén súlyos sérülést, sőt halált is okozhatnak a kiugró darabkák.
Egy venezuelai brutális belépővel próbálta szerelni az argentin világsztárt.
A fájdalmai miatt idén nem tudott úgy edzeni és versenyezni sem, ahogy szeretett volna.
Az elmúlt hetekben ez a harmadik eset a megyében, de ez az első, hogy lakott területen belül történt a támadás.
A helyiek hétfő éjszaka több mentőt és mentőhelikoptert is láttak a repülőtér közelében.
Arról, hogy kinek fog hiányozni az ujjdarab, amit sikertelenül próbáltak visszavarrni.
A brazil nem játszhat a Lyon ellen. Amióta szerződtette a PSG, 100 bajnokiból 49-et kihagyott.
A rendőrség szemtanúkat keres.
Hirtelen 3 méteresre nőttek a hullámok.
Pár napja egy orosz bokszoló kapott halálos agysérülést meccs alatt.
Maxim Dadashev edzője már a 11. menetben leállította a mérkőzést, mert látta, hogy túl sokat kapott.
A súlyosan sérült nőnél és a 10 év körüli fiúnál csonttörés gyanúja merült fel.
Szörnyű véget ért a kirándulás az amerikai asszonynak.
Az izraeli hadsereg szerint tüntetők gumiabroncsokat égettek és köveket meg robbanóeszközöket dobáltak, illetve többször megpróbálták megközelíteni a kerítést.
A tenyerétől az alkarja közepéig megvágta a nővért, műteni kellett.