„Az 1%-ról való rendelkezés határideje május 20. volt, a jogszabályt a most ismert tervek szerint június második hetében fogják elfogadni, így a felajánlások rendszerébe való utólagos törvényi beavatkozás egyértelműen a visszamenőleges hatályú jogalkotás tilalmába ütközik” – írja a Magyar Helsinki Bizottság keddi közleményében.
A jogvédő szervezet szerint több jogot is sért az átláthatóságinak nevezett törvény új módosítója, amely alapján már az idén felajánlott 1 százalékos szja-hozzájárulást is elvennék azoktól, akik augusztus elsejéig felkerülnek a Szuverenitásvédelmi Hivatal által összeállított listára. A Helsinki azt írja, a már felajánlott 1 százalékokat „a NAV egyszerűen átcsatornázná egy állami alapítványhoz”.
A jogvédők szerint ha elfogadják a javasolt szabályozást, a feketelistára került szervezetek és a nekik 1 százalékokat felajánló emberek panasszal fordulhatnak az Alkotmánybírósághoz (AB). Bár a Helsinki kételkedik az AB függetlenségében, szerintük az adó visszamenőleges átcsatornázása olyan durva jogsértés, hogy aki azt jóváhagyná, „az végérvényesen kiírná magát a komolyan vehető, tisztességes jogászok köréből”. A Helsinki panaszmintával fogja segíteni az érintett szervezeteket és felajánlókat a pereskedésekben.
A Helsinki szerint a törvény „minden ízében sérti az alkotmányos jogokat. Nehéz olyan rendelkezést találni benne, amely ne ütközne valamilyen alapvető jogelvbe.” A módosító azonban szerintük kiemelkedően jogsértő, és sérti az érintett szervezetek
A jogvédők szerint nemcsak a szervezetek, de a felajánlók jogait is sérti a törvény. Egészen pontosan a tulajdonnal való rendelkezés jogát, valamint a véleménynyilvánítási szabadságot, „hiszen elsősorban a valós vagy vélt politikai vélemény vagy világnézeti meggyőződés alapján válogat a szervezetek között”.
A Helsinki hozzáteszi, hogy ha az Alkotmánybíróság elutasítja a panaszokat, „akkor valamennyi érintett az emberi jogok strasbourgi bíróságához fordulhat, amely – ha a panaszt megalapozottnak találja – kötelezi a magyar államot annak az anyagi és erkölcsi kárnak a megtérítésére, amelyet az érintettek az általuk vagy a nekik felajánlott adó lenyúlása miatt szenvedtek el”.