A felvételek alapján a román játékvezető azt kérdezte a szintén román negyedik bírótól, hogy a Basaksehir kispadjánál kinek mutassa fel a piros lapot, mire az úgy válaszolt, hogy „al negru”, vagyis „a fekete fickónak”.
Az Europol szerint az első osztályban játszó moldovai klubok legalább fele érintett a bundabotrányban.
“Itt ért véget a Fidesz és az EPP európai parlamenti képviselőjének politikai karrierje."
A spanyol szövetség bizottsága kiemelte, bár értékelik a gesztust, a mezlevételért sárga lappal büntetett játékos tette a szabálykönyv értelmében az indítéktól függetlenül büntetendő.
A kőbányai Aprók Háza Óvodában járt a MH 93. Petőfi Sándor Vegyvédelmi zászlóalja.
Egy 1993-as Super Nintendo-játékból többet tanultam, mint sok iskolai órából, pedig 20 év alatt sem tudtam eljutni a végére. A Netflix pont az ilyen emlékekre épít a High Score című sorozatával.
Az éjjel (ami soha nem érhet véget) a külügyminiszter arcoskodó kedvében volt.
Tervezik a les félautomatikus szabályozását is.
A walesi AFC Wrexhamet 1864-ben alapították.
A Dinamo Kijev elleni meccsen több járványügyi szabályt is megszegtek a nézőtéren.
Este kilenc órára teljesen kiürült a belváros.
A Mezőkövesd visszakapja a kapitányt.
Az SZFE oktatói és hallgatói egész ősszel ellenálltak a hatalomnak, végül a világjárvány kellett ahhoz, hogy kivonuljanak az elfoglalt épületekből.
A férfi NB I és NB II meg a női NB I viszont folytatódik.
A közmédia portálján mások a hírek.