szent péter tér

XIV. Leó pápa magánaudiencián fogadta Magyar Pétert, a mesterséges intelligenciáról beszélgettek

A fiai is elkísérték a miniszterelnököt, aki bejelentette az üldözött keresztényeket segítő program folytatását. Rétvári Bencének a mai napról eszébe jutott Kádár János.

Urfi Péter
POLITIKA

Magyar Péter megérkezett a Vatikánba, a KDNP kiakadt

A kereszténydemokraták szerint itt abszolút circus maximus esete forog fenn.

Urfi Péter
POLITIKA

A háborúk befejezésére szólított fel első vasárnapi szentbeszédében XIV. Leó pápa

A csütörtökön megválasztott pápa tartós békét sürgetett az ukrajnai háborúban, tűzszünetet kért Gázában, valamint üdvözölte India és Pakisztán szombati megállapodását.

Benics Márk
egyház

Az amerikai Robert Francis Prevost lett az új pápa

A XIV. Leó nevet választotta. Ő a 267. pápa.

Benics Márk
egyház

Felszállt a fehér füst a Sixtus-kápolnából, megvan az új pápa

Hogy kit választottak a bíborosok, azt körülbelül egy óra múlva jelentik be a Szent Péter téren.

Benics Márk
egyház

Fekete füst szállt fel a Szent Péter téren, első körben nem sikerült pápát választani

Nem is jellemző, hogy már az első szavazáson kétharmados többséget kap a 133 pápaválasztó szavazó bíboros egyike. A további napokon akár napi négy ülést is tarthatnak.

Benics Márk
egyház

Nyolc órát állt sorba az, aki látni akarta Ferenc pápa nyitott koporsóját

Volt, aki a tömegben rosszul lett.

Fődi Kitti
vallás

Ferenc pápa váratlanul megjelent a Szent Péter téren

Két hete engedték ki a kórházból, ahol súlyos tüdőgyulladását kezelték.

Bódog Bálint
külföld

Ferenc pápa leteremtette Róma vezetését

A város nincs felkészülve a 2025-ös szentévre.

Botos Tamás
vallás

Ferenc pápa celebrálta a virágvasárnapi misét a Szent Péter téren

Egy nappal azután, hogy kiengedték a kórházból, ahol hörgőgyulladással kezelték.

Rényi Pál Dániel
vallás

Véget ért a gyászmise XVI. Benedek temetésén

Ezután a koporsót a Szent Péter-székesegyházba viszik.

Szurovecz Illés
egyház

Ferenc Pápa Putyinnak: Állítsd meg a pusztítást

Először címzett üzenetet az orosz elnökhöz a katolikus egyházfő a Szent Péter téren.

Rényi Pál Dániel
háború

Az üres Szent Péter téren imádkozott a pápa a járvány megállításáért

A pápa egy régi feszület mellett imádkozott, amit a pestis idején körmenetben hordoztak Róma utcáin.

Fődi Kitti
vallás

Bocsánatot kért Ferenc pápa, amiért rácsapott egy nő kezére

Elvesztette a türelmét.

Czinkóczi Sándor
vallás

Ferenc pápa: Hányan állnak készen, hogy kenyerüket megtörjék azokkal, akiknek nem jutott?

A pápa december 24-i miséjén azt mondta, „kevesek bőségben lakomáznak, miközben túl sokaknak még az életben maradáshoz sincsen kenyerük”.

Sarkadi Zsolt
vallás