takaró mihály

Úton a technofasizmus felé

Harmadik részéhez érkezett a Fidesz és a NER hónapjait összefoglaló sorozatunk, a Fidesszencia. A kínálatból: Poloskázás, zebrák, Pride-tiltás, Matolcsyék lejtmenete, balhék a Tisza Párt pultjainál, Rogánné luxusruhái, és még sok más.

Benics Márk
POLITIKA

A köztársasági elnöki hivatal átdobta a labdát a kormánynak a Mazsihisz által antiszemitának nevezett irodalmárok kitüntetésének ügyében

Sulyok Tamás adta át a díjakat Takaró Mihálynak és Döbrentei Kornélnak, de a hivatala szerint a kormány volt az előterjesztő.

Haszán Zoltán
belföld

Az MTI nem hajlandó lehozni a Mazsihisz közleményét, amiben antiszemita írók állami kitüntetése ellen tiltakoznak

Az MTI közölte, hogy jogosult egyes közlemények közzétételét megtagadni, és ezért semmilyen felelősséggel nem tartozik.

Herczeg Márk
POLITIKA

A Mazsihisz kénytelen megint ugyanazon antiszemita írók állami kitüntetése ellen tiltakozni

A kormány nem tartja túlzásnak másodszorra is egyszerre két antiszemitát kitüntetni.

Bódog Bálint
belföld

Hiába jelezte a Mazsihisz már 2019-ben, hogy nemzeti ünnepen elég egy rasszista, antiszemita irodalmárt kitüntetni, megint sikerült ugyanazt a kettőt

A Nyugat folyóiratot „zsidó szennylapnak” nevező Takaró Mihály és a zsidók érdekeit szolgáló zsidótörvényekről beszélő Döbrentei Kornél hat év után ismét egyszerre kapott állami elismerést.

Benics Márk
KULTÚRA

Kövér László szakállat növesztett, majd egy homofób viccel köszöntötte Madách Imrét

Az ember tragédiája.

Czinkóczi Sándor
elmebaj

A Madách-díjat kapja: Takaró Mihály és L. Simon László

Ezzel kell beérniük, amíg nincs Nyirő-díj.

Herczeg Márk
irodalom

TGM: A Nyugat és Takaró Mihály

A „zsidó” a mai magyar antiszemiták ajkán két dolgot jelent: az egyik az, hogy kiváló, a másik az, hogy elmúlt.

444.hu
középkor

Ez azért keményebb, mint egy náci karlendítés a Fidelitas-táborban

Két tényállítás: 1. A NAT egyik kidolgozója zsidó szennylapként tanítja a Nyugatot. 2. A kormány zéró toleranciát hirdetett az antiszemitizmussal szemben.

Ács Dániel
vélemény

Vidnyánszky kaposvári iskolájában az ment az órán: A Nyugat zsidó szennylap, Kertész Imre nem magyar

Kaposváron végzett színészek saját tapasztalataik alapján nem tudják jó szívvel azt mondani a tiltakozó SZFE-seknek, hogy nem kell aggódni Vidnyánszky érkezése miatt.

plankog
oktatás

Több mint egymilliárd forint uniós pénzt költöttek a nemzeti alaptanterven dolgozó szakértőkre

Úgy, hogy az időközben elkészült tervezet egy részét kidobták, mert nem volt elég nemzeti.

Szurovecz Illés
oktatás

Hajnal: A NAT már nem fog változni

Interjút adott a Nemzeti alaptanterv megújításáért felelős miniszteri biztos. Beleálltak, direkt nem törődnek a tiltakozókkal.

Szily László
oktatás

Körmöst követel az iskolákba Péterfy Gergely író

„Aki rácseszett az életére, azt szeretné, hogy mindenki más is rácsesszen” - kommentálta Takaró Mihály mondatát, miszerint „az iskola nem a gyermekek igényeit kielégítő intézmény.”

Szily László
oktatás

"Az iskola nem a gyermekek igényeit kielégítő intézmény"

Takaró Mihály, az új NAT kidolgozásában résztvevő szélsőjobbos irodalomtörténész foglalta össze így az ars poeticáját.

Király András
politika

A miniszteri biztos szerint a kerettantervekben már szerepelni fog Kertész Imre

Hajnal Gabriella csütörtök esti interjújában reagált az új NAT-ot ért kritikákra. Szerinte volt társadalmi egyeztetés az alaptanterv tartalmáról, de ha mindenkit meghallgattak volna, a végtelenségig húzódott volna a munka.

Neuberger Eszter
oktatás