A vonatkozó kérdésre lényegében azt válaszolta, hogy Gyurcsány.
Például a tanárhiányról, a nyelvoktatás minőségéről, a diákok túlterhetségéről. De persze nem az állam, hanem a civilek, a Szülői Hang Közösség. Ha van iskolás gyereke és mondandója, most elmondhatja.
Úgy látszik, nem lesz megoldás a pedagógushiányra, hogy nyugdíjas korú tanárokat dolgoztassanak tovább, mert a tanárok menekülnek a munkából, még tíz órát sem hajlandók vállalni, és hülyének nézik azt, aki igen.
Van település, ahol nyelvvizsgás magyartanár oktatja az angolt, angoltanár ugyanis nincs elég.
A szülőkből alakult civil csoport csalódott, hogy a kormányzat egyszerűen letagadja a probléma létét.
Pedig a Klebelsberg Központ hivatalos álláspontja szerint nincs tanárhiány.
A kormány szerint a béremelés megoldja majd a kérdést.
Csak Budapesten több mint ötszáz betöltetlen állás van.
147 településen keresnek tanárt.
Egészen meghökkentő reakciók érkeztek az ukrán oktatási törvényről szóló riportunkra, ezért összeszedtük röviden, miért rossz, átgondolatlan, és veszélyes ez a jogszabály.
A túlórák kifizetése viszont szerintük jól működik, csak néha nem fizetik ki a túlórákat.
Klebelsberg Központ: Ez nem igaz, a Ceglédi Tankerületi Központhoz tartozó iskolákban nincsenek ellátatlan órák.
Az államtitkár szerint nekik van lehetőségük arra, hogy az egyedi helyzetekre egyedi megoldást találjanak.
Helyi jelenség a pedagógushiány, mondta Rétvári Bence államtitkár. 180 helyet érint ez a jelenség, mondta a valóság.
És amúgy is, ki nem találnád, hol érdemes keresni a felelősöket. Annyit mondunk, 2010 előtti szocialista kormányok.