temetés

Jimmy Carter temetésén nemzeti gyásznap lesz az USA-ban

Január 9-én búcsúztatják a 100 évesen elhunyt néhai elnököt.

Herczeg Márk
GYÁSZ

Eltemették a 24 év után, egy bajai tanyán betonba ásva megtalált Till Tamást

A 11 éves fiú eltűnése negyed századon át az egyik leghíresebb megoldatlan hazai bűnügy volt, amit most nyáron tudtak lezárni.

Janecskó Kata
bűnügy

Szűk családi körben temették el Karsai Dánielt

A megemlékezésen az egyetemfoglalók kórusa búcsúzik majd az életvégi önrendelkezésért küzdő alkotmányjogásztól.

Kolozsi Ádám
belföld

Többnapos gyertyagyújtás lesz Karsai Dániel tiszteletére

„Dani temetése – végakaratának megfelelően – szűk családi és baráti körben lesz vidéken.”

Botos Tamás
GYÁSZ

Novák Katalin a lemondása óta először jelent meg nyilvános eseményen

Király Levente temetésére ment el.

Herczeg Márk
POLITIKA

Szűk családi körben, volt kutyája sírja mellé temették Alain Delont

Szerette volna, ha a jelenlegi kutyáját is elaltatják és mellé temetik, de végül erre nem került sor.

Fődi Kitti
külföld

Megoldódhatott a Karl Bolle-rejtély: egy náci fegyvergyár vezetőjének hálatáblája állhat a Lukács fürdőben

Mráz Ágoston Sámuel kikutatta, hogy a Luftwaffe tanácsadója, a nemzetiszocialista repülős hadtest Standartenführere lehetett 1942-ben a budapesti fürdő vendége.

Herczeg Márk
történelem

Végül eltemették Alekszej Navalnijt

Rövid szertartás, hosszú sorok. Már az is bátorságnak számít, ha elmész a temetésre. A felesége nem jöhetett el, a szülei ott voltak.

Urfi Péter
Külföld

Véget ért Navalnij gyászszertartása, több százan tapsolták meg a templomhoz érkező koporsót

Dmitrij Peszkov arról beszélt, hogy minden engedély nélküli gyülekezés törvénysértő és „ennek megfelelően azok, akik részt vesznek benne, felelősségre lesznek vonva.”

Jelinek Anna
külföld

Pénteken tartják Navalnij temetését, miközben ismeretlenek fenyegetik a temetkezési vállalatokat, hogy ne vegyék át a holttestét

Navalnij csapata szerint a család már a szertartásra készül, de még mindig rengeteg problémával küzdenek

Jelinek Anna
külföld

A Momentum frakcióvezetője a bíróságon kezdte a napját, mert tavaly koporsót vitt a belügy elé

A státusztörvény megszavazásakor képletesen eltemették az oktatást. Most eljárást indítottak ellene.

Bódog Bálint
belföld

Pénteken temetik Alekszej Navalnijt Moszkvában

Nem oda temetik, ahol a vezető politikusok nyughelye van.

Diószegi-Horváth Nóra
külföld

Navalnij holttestét átadták az édesanyjának

Azt nem tudni, hogy a hatóságok engedélyezik-e a temetést, ahogy a család szeretné.

Benics Márk
külföld

Megfenyegették Navalnij anyját, hogy ha nem egyezik bele a titkos temetésbe, akkor a börtöntelepen ássák el a fia holttestét

Ljudmila Navalnaja visszautasította az ultimátumot.

Czinkóczi Sándor
külföld

Az orosz hatóságok titokban akarják eltemettetni Alekszej Navalnijt

Az ellenzéki politikus anyja végre megnézhette a fia holttestét.

Molnár Kristóf
külföld