A fideszes politikusok úgy nyilatkoztak, mintha a miniszterelnök csak Magyar Pétert nevezte volna poloskának, ráadásul a hangfelvételek miatt, aztán jött a pártlap, és világossá tette, miről van szó.
A kérdést kedden be is nyújtották a Nemzeti Választási Bizottságnak.
Kiváló mémpotenciállal rendelkező rövid közjáték zajlott az ATV épülete előtt.
A Fidesznél BRÜSSZEL HAZA! lett a ruszkik haza üzenetből, miközben Magyar Péter annyira nem bízik az intézményekben, hogy inkább nem is akar szabályos népszavazást kiírni. Egy politikailag szétszakadt ország március 15-éje közvetlen közelről.
Felmerül a kérdés: mit tart igazi balhénak a műbalhék szakértője.
„Így még egy átlagember se beszél a kocsmában” – mondta a 444-nek Magyar Péter a miniszterelnök poloskázós kijelentéséről. A Tisza párt vezetője szerint az általa bejelentett szavazás sokkal fontosabb lesz, mint egy valós népszavazás.
Orbán az ellenfeleit, Magyar Orbánékat fenyegette a beszédében, és mindketten konzultációra hívták a híveiket. Poloska, Bocskai, sípoló ellentüntetők, béketank és ágyúlövés. Ha nincs ideje vagy idege végigolvasni és végignézni mindent, íme ünnepi összefoglaló kalauzunk.
Megvoltak a kötelező körök és a Nagy Bejelentés is.
A Mi Hazánk elnöke a március 15-i rendezvényükön egy olyan gyerekmozgalmat vizionált, melynek egyszer majd minden magyar gyermek a tagja lesz. Akkor majd a vacsora mellett nem a telójukat fogják bütykölni, hanem az élményeikről fognak mesélni.
Mármint az esőn túl: a nemzeti ünnep főbb programpontjai.
Árrésstop, családok megsegítése, Ukrajna uniós csatlakozása: a miniszterelnök rutinból hozta le a reggeli eligazítást.
A nemzetközi helyzet egyre fokozódik: előterjesztője volt Magyar Péter Tisza-elnök az európai védelemről szóló EP-határozati javaslatnak, vagy nem volt előterjesztője? Korunk egyik legnagyobb kérdése ez napjainkban.
A kormány értelmetlen kérdéseket tesz fel, az értelmes kérdéseket politikai hangulatkeltésnek tartja, a lakosokat pedig elfelejti megkérdezni, ha róluk van szó. Ez itt a 444 napindító hírlevele.
A Tisza Párt szakpolitikusa szerint Szalay-Bobrovniczky Kristóf tovább folytatja lejáratókampányát.
Az elemzés szerint csak a Mi Hazánknak van komolyabb esélye bejutni a parlamentbe.