Orbán poloskázása célt ért: a Magyar Nemzet már rovarként ábrázolja Magyar Pétert és a tiszásokat

POLITIKA

Orbán Viktor a villámgyors Pride-betiltás ígérete után ismét nyomatékot adott a szándékának: nagy erővel nekimegy a kritikusainak. A március 15-i beszédében úgy fogalmazott:

„A mai ünnepi összesereglés után jön a húsvéti nagytakarítás. Átteleltek a poloskák. Felszámoljuk a pénzügyi gépezetet, amely korrupt dollárokból vásárolt meg politikusokat, bírókat, újságírókat, álcivil szervezeteket és politikai aktivistákat. Felszámoljuk az egész árnyékhadsereget. Ők a mi újkori labancaink, a brüsszeli kegyencek, akik hazájuk ellenében, pénzért a birodalom szekerét tolják. Túl régóta vannak itt. Túl sok mindent éltek túl. Túl sok helyről kaptak pénzt. Túl sokszor váltottak már köpönyeget. 1848-ban császármadarak ültek a nyakunkra, most meg Weber-fiókák kárognak a fejünk fölött. Éppen elég volt belőlük. Tavaszi szél vizet áraszt, hadd vigye őket… Rajtuk a skarlátbetű, sorsuk a szégyen és a megvetés. Ha van igazság, márpedig van, akkor a pokolban külön bugyor várja őket. Ismerünk benneteket. Hiába bújtatok új európai pártgúnyába. A gazdáitok ugyanazok. A terveitek ugyanazok. És ne reménykedjetek, a sorsotok is ugyanaz lesz. Legyőzünk bennetek újra. Újra és újra. Mert fényesebb a láncnál a kard.”

Miután óriási botrány lett – bírók, újságírók, civilek, pszichológusok és politikusok háborodtak fel –, Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője közölte, hogy Magyar Péterre vonatkozott a poloskázás.

Aztán sorra jelentkeztek a Fidesz hivatásos arcoskodói:

  • A párt kommunikációs igazgatója, a Magyar Péterre ráállított Menczer Tamás arról írt, hogy: „A poloska az a kártevő, aki lehallgatja a feleségét. Kicsi, nem csoda, hogy magadra ismertél! Ne bújj az emberek mögé!”
  • Az újabban szintén Magyar Pétert gúnyoló Kubatov Gábor Fidesz-alelnök is azt mondta: „Egy félreértést érdemes tisztázni: Petike és a kollégái teljesen fel vannak háborodva azon, hogy a miniszterelnök poloskának nevezte őket.”
  • Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója a philosoraptorra írta rá, hogy: „Ha nem hallgatod le a feleséged, nem kezdenek csúfolni érte.”
  • Schmidt Mária szerint Orbán megjegyzése egy humoros utalás volt azokra, akik, mint Magyar Péter és barátnője, hivatásszerűen lehallgatják egymás családtagjait. „Ha erről eddig nem hallottak, ha ezt a humort nem sikerült kódolniuk, akkor kénytelen vagyok szellemi képességeik okán alkalmasságukat kétségbe vonni. De talán kézenfekvőbb az a megfejtés, hogy ezúton akarták kifejezésre juttatni a Tisza mozgalom iránti szimpátiájukat. Ami nettó politizálás” – üzente a bíráknak.
  • Még az érinthetetlen kormánypárti neonáci troll, Bede Zsolt is előkerült, hogy hangsúlyozza, ő nevezte el Magyar Pétert Poloska Petinek.

Később már a miniszterelnök úgy érezte, magyarázatot kell fűznie a beszédéhez: „Miért poloska? Mert lehallgatta a feleségét. Ha nem hallgatta volna le, nem hívnák így.” Pedig Orbán a szövegkörnyezet alapján egyértelműen nem (kizárólag) Magyar Péterről beszélt, a húsvéti nagytakarítással fenyegetett poloskák ugyanazok, akiknek már a februári évértékelőjében és a Kossuth Rádióban is beígért húsvétig tartó jogszabály-módosításokat.

A magyarázkodás, miszerint Magyar Péter magára ismert, azért is sántít, mert Magyar Péter éppen azt írta, hogy: „Hiába magyarázkodik most Orbán Viktor. Március 15-én a magyar nemzet többségét hasonlította eltaposandó rovarhoz.” Előtte azt mondta: „Mindig azt hiszem, hogy a miniszterelnök eléri a mélypontot, és most is azt hiszem, hogy ma sikerült neki elérni ezt a mélypontot.” Szerinte vannak olyan beszédek, amiket nem kell kommentálni, mert magukért beszélnek. „Így nem egy miniszterelnök nem beszél, hanem még egy átlagember se a kocsmában. És szerintem a magyar emberek többsége ezt így gondolja, úgyhogy Rogán Antal ezzel a beszéddel nagyon mellélőtt” – mondta.

Fotó: Stringer/Anadolu/AFP, Alpsdake/Wikipedia

Az ellenzékieket lesvábbogarazó Bencsik András harcos- és műsorvezetőtársa, Bayer Zsolt egyébként a Magyar Nemzetben azzal vette védelmébe a miniszterelnököt, hogy rendben van a poloskázás, ameddig ellenzékiek (ha jól értjük, névtelen kommentelők) is olyanokat merészelnek írni a kormányfőről, hogy „csúti cigány” meg „csüngőhasú disznó”.

A Magyar Nemzet – ami korábban pert vesztett, miután organizmusnak és biológiai fegyvernek nevezte Szabó Tímea országgyűlési képviselőt – most Magyar Pétert és a tiszásokat rovarként ábrázoló képeket közölt:

Magyar Péter kártevő rovarként.
Egy nemzeti rovarölő lefújja a Magyar Pétert ábrázoló bogarat.
„Én is Magyar poloskairtó vagyok!” felirat mellett tapos el egy tiszást ábrázoló poloskát egy skinheadbakancs.

Sulyok Tamás államfő korábban a Telexnek azt írta: „Az államfő politikusi beszédeket nem kommentál, csak akkor, ha az a társadalmi béke megbontására, és a nemzet megosztására szólítja fel az embereket. Itt ilyen nem történt. Amennyiben figyelmesen meghallgatja a miniszterelnöki beszédet, akkor egyértelműen kiderül, hogy a jelzett részben nincs hasonlat, de még metafora sem.”

Orbán egyébként nem először él ilyen durva retorikai eszközzel, kilenc évvel ezelőtt a beszédében parazitákként hivatkozott az ellenzékiekre.

A miniszterelnök 2022-ben a tusványosi beszédében is váratlanul messzire ment: felszólalt a fajkeveredés ellen, ami miatt Orbán (akárcsak több minisztere) szintén magyarázkodhatott, az RMDSZ-t pedig kizárták a román kormánykoalícióból.

Kapcsolódó cikkek

Rohamtempóban szavazták meg a Pride-törvényt

Füstbombával akciózott a Momentum és Hadházy Ákos, Orbán Viktor miniszterelnök be se ment.

Diószegi-Horváth Nóra
POLITIKA

Orbán poloskái: nem provokáció, hanem egy új korszak kezdete

A profetikus miniszterelnök megrészegedett Trump eljövetelétől, és úgy érzi, végre messzebb is elmehet. Ez az ő szabadsága: megtenni az ellenféllel, amit csak meg lehet.

Rényi Pál Dániel
POLITIKA

Az Országos Bírói Tanács is visszautasította Orbán poloskázását

Az OBT szerint egy jogállamban egyetlen politikus részéről sem megengedhetőek az ilyen megnyilvánulások.

Fődi Kitti
belföld

A MÚOSZ szerint Orbán poloskázása után elszabadulhat a pokol

Ezért bocsánatkérést várnak a miniszterelnöktől.

Molnár Kristóf
POLITIKA

Nyáry Krisztián: Ruandában a poloskázás népirtáshoz vezetett

Nem véletlenül kerüli ezt kínosan minden óvatosabb afrikai diktátor, vagy a hatalom megragadására készülő népvezér - írta.

Windisch Judit
POLITIKA

Már több mint 500 pszichológus és pszichiáter írta alá az agresszív, poloskázós közbeszéd elleni petíciót

A petícióban azt írják, hogy „a dehumanizáció olyan pszichológiai mechanizmus, amely megnöveli az embertelen cselekedetek esélyét, és növeli a hajlandóságot arra, hogy az emberek elfogadják a verbális vagy fizikai agressziót”.

Mészáros Juli
belföld

Magyar Péter szerint hiába magyarázkodik gyáván Orbán a poloskázás miatt

Szerinte a miniszterelnök „a magyar nemzet többségét hasonlította eltaposandó rovarhoz”.

Diószegi-Horváth Nóra
POLITIKA

Ezekben a nehéz időkben az ad erőt, hogy mindennap kapok egy szenvedélyes levelet Menczer Tamástól

Az állampárt kommunikációs igazgatója naponta többször is papírra veti, hogy milyen viharok dúlnak a szívében, és ezt meg is osztja velünk. Egy új Mikes Kelemen, egy Szent Pál, egy Tatjana. Menczer Tamás 10 levele Magyar Péterhez és a magyarokhoz.

Ács Dániel
KULTÚRA

Új seriff érkezett Ferencvárosba: Kubatov Gábor drogozós-buzizós diss videókban üzenget Magyar Péternek

„Jól nyomod, hülye gyerek!” – vagánykodik csibészes mosollyal a Fidesz alelnöke, a kormánypárti ultrák vezére.

Herczeg Márk
vicc

Kortárs kommunikációs összecsapás: Magyar Péterék a kocsiból vették, ahogy Bede Zsolt kintről videózva ugat

Kiváló mémpotenciállal rendelkező rövid közjáték zajlott az ATV épülete előtt.

Molnár Kristóf
POLITIKA

Orbán Viktor azt állítja, a poloskát Magyar Péterre értette

Amiért lehallgatta a volt feleségét, Varga Juditot.

Fődi Kitti
belföld

Orbán megérezte: eljött a visszavágás ideje

A miniszterelnök felébredt a rémálmából: gátlástalan védekezéssel húsvétig elvégzik a takarítást. Sokat mond a rendszerről, hogy mivel lehetett vastapsot kiváltani az évértékelő válogatott közönségéből.

Kiss Bence, plankog, Jelinek Anna, Kovács Bendegúz, Czinkóczi Sándor, Botos Tamás
video

Magyar Péter: Ez nem egy nemzeti konzultáció lesz, amire egy kismajom is tudja a választ

„Így még egy átlagember se beszél a kocsmában” – mondta a 444-nek Magyar Péter a miniszterelnök poloskázós kijelentéséről. A Tisza párt vezetője szerint az általa bejelentett szavazás sokkal fontosabb lesz, mint egy valós népszavazás.

Jelinek Anna
POLITIKA

Bencsik András szerint nem szabadna hagyni, hogy a „svábbogarak” március 15-én kitóduljanak a budapesti utcákra

Szerinte ha Budapest köztársaság, az azt jelenti, hogy Budapesten nem kell magyarnak lenni, és bárhova oda lehet hányni.

Szurovecz Illés
POLITIKA

A Magyar Nemzetnek 1,3 millió forint kártérítést kell fizetnie, amiért megsértették Szabó Tímea emberi méltóságát

Az ítélet szerint a cikknek „alig van olyan mondata, amely nem lenne jogsértő”.

Kiss Imola
POLITIKA

Sulyok Tamás szerint Orbán poloskázása nem akarja megosztani a nemzetet, és a társadalmi békére sem veszélyes

Ezért nem kommentálja a beszédet.

Molnár Kristóf
POLITIKA

Orbán parazitái

Gazdaállaton tenyésznek, javíthatatlan falkába verődnek, kielégületlenek a kormány politikáját elutasítók Orbán idei beszédei alapján. A vad szavakat vad tettek is követik.

Magyari Péter
POLITIKA

Orbán tusványosi fajkeveredés-ellenes szövege miatt zárták ki az RMDSZ-t a román kormánykoalícióból

„Egyszerűen az elnök kért tőlem valamit 2022 nyarán, és én nem voltam hajlandó azt megtenni” – mondta Kelemen Hunor.

Herczeg Márk
külföld
Videó

Néhány szót Csák János is megváltoztatna Orbán beszédében, de az intencióját világosnak tartja

A miniszter szerint félreérti a miniszterelnököt, aki rasszistának gondolja.

Szász Zsófi, Czinkóczi Sándor
video
Videó

Navracsics majd a visszaemlékezéseiben mondja el, mit gondolt, amikor meghallotta Orbán beszédét

A miniszter szerint Orbán Viktortól a rasszizmus minden fajtája távol áll.

Szász Zsófi, Czinkóczi Sándor
video

Orbán kitáncolt a fajelméletből Bécsben, azt mondta, hogy csak félreérthetően fogalmazott

Arra kérte az osztrák kancellárt, hogy ne biológiai, hanem kulturális kontextusban értelmezze a mondatait.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA