Százával lopta a játékokat a boltokból, aztán online árulta őket.
Micsoda idők!
Aztán még próbálják menteni a helyzetet, de már késő.
Utána pont az történt, amire gondolnál, mégis tök jó nézni.
13 pár cipőt vittek el. Látta őket?
A 44 éves, többszörös visszaeső férfi több mint 11 év fegyházbüntetést kaphat.
Három órán belül elfogták az embert, aki azért tört be egy házba, hogy élelmiszert szerezzen. A konzervek mellett a spagettiszószt is magával vitte.
Gyorsan el is fogták. A tolvajt annyira gyötörte a bűntudat, hogy még két másik bűncselekményt is bevallott.
Mikor megnézte a felvételt, nem hitt a szemének.
Terry Bryant egyértelműen a nap hőse.
Sőt, volt, akit játékból megemelt, és közben zsebelte ki.
A laptopot és az ékszereket azért megtartotta magának.
A gazdái megdöbbentek, amikor rájöttek, honnan van a macskájuknak ennyi pénze.
De most közzétették a róla készült felvételt, ami alapján bárki könnyen beazonosíthatja.