Így jelentette be a visszalépést az MSZP-s politikus.
Bejelentette a visszalépését.
Eddig Karácsony válaszára vártak, amit nem kaptak meg, szóval úgy vannak vele, hogy hallgatás beleegyezés.
„Azzal, hogy Karácsony Gergely felülbírálta saját delegáltja döntését, világossá vált, hogy Tóth Csaba nem felel meg az előválasztás szellemiségének” - közölte a Jobbik.
Egy szerződésre hivatkozva hivatalos tájékoztatást várnak Karácsony Gergelytől, aki a pénteki tévévitában jelentette be, hogy inkább Hadházyra szavazna Zuglóban.
A miniszterelnök-jelölti vitán jelentette be: már nem szavazna Tóth Csabára.
Van-e bizonyíték a zuglói ügyekben? Miért ez az egyetlen hely az egész országban, ahol a Kutyapárt is beszállt az előválasztásba? Hogy lett szimbolikus a zuglói csata? Itt a Magyar Jeti új része.
A Magyar Jeti következő epizódjában ennek járunk utána. Előzetes.
Sok dolga van ma az OEVB-nek a szocialista politikussal.
Az Országos Előválasztási Bizottság elutasította Jakab Péter beadványát, nem indítanak etikai vizsgálatot a politikus ellen.
A zuglói szocialista furcsa telekügyéről Hadházy Ákos prezentált dokumentumokat.
Bemutatjuk azokat a dokumentumokat, amikről az MSZP-s képviselő igyekezett a lehető legkevesebbet beszélni.
Itt lehet élőben nézni.
Kifejezetten szórakoztatóvá tette a VIII. és IX. kerület vitáját, hogy az egyik jelölt kényelmetlen kérdésekkel kezdte bombázni a többieket.
1. Az adást vágatlanul tegyék közzé, és ha nem élőben közvetítik, a kollégái rögzíthessék azt. 2. Lesz moderátor, egy mindkét félnek elfogadható, szakmailag elismert, független újságíró.