túlóratörvény

Nagy Blanka: Nem bántam meg semmit

A kormány lenézi a diákokat, a munkásosztályt, a szüleinek pedig így is alig van idejük a munkán kívül, hát még ha többet kellene túlórázniuk.

Albert Ákos
POLITIKA

Száznál is több író vállalt szolidaritást a túlóratörvény áldozataival

Mellettük állunk sztrájk idején - írták.

Albert Ákos
politika

Az állami MVM sem vezeti be a 400 órás túlórakeretet

Jelenleg. Ezt egy levélben közölték az MSZP-vel.

Albert Ákos
gazdaság

A kormány szerint Soros, a magyarok többsége szerint pedig az elégedetlen emberek a tüntetések főszervezői

És a többség támogatja is a túlóratörvény elleni tiltakozásokat.

Botos Tamás
POLITIKA

Márki-Zay: Volt olyan önkormányzati dolgozó, akinek a fideszes vezetés alatt 1000-nél is több kifizetetlen túlórája volt

Hódmezővásárhely független polgármestere ezzel is érvelt amellett, miért lenne fontos megszavazni, hogy az önkormányzati cégeknél ne alkalmazhassák az évi 400 túlórát megengedő módosítást.

Herczeg Márk
POLITIKA

A közszolgálati dolgozók szakszervezete országos sztrájkot hirdet

Az időpontját és a követeléseiket január 17-én fogják bejelenteni.

Horváth Bence
politika

Megvonták a szombathelyi alpolgármester hatásköreit, miután megszavazta, hogy tárgyaljanak a túlóratörvényről

A fideszes polgármester szerint ez árulás.

Czinkóczi Sándor
politika

A kormány nem küld tárgyalódelegációt a szakszervezetekhez

Varga Mihály szerint inkább a munkaadókkal kell egyeztetniük a követeléseikről.

Czinkóczi Sándor
politika

A rendőrök szakszervezete is támogatja a sztrájkot szervezők követeléseit

Úgy érzik, hogy a végtelenségig kizsigerelik a rendőröket a túlórákkal.

Czinkóczi Sándor
politika

Tényleg vannak, akik minél többet akarnak túlórázni, de ez nekik sem jó

A német autógyárak szakszervezetisei vesézték ki, miért káros az új túlóratörvény. Az önkéntesség értelmezhetetlen, sokan addig túlóráznak, míg betegek nem lesznek, így meg valaki más túlórájára lesz majd megint szükség.

Albert Ákos
gazdaság

A munkáltatók nem is akarják 400 órát túlóráztatni munkavállalóikat

A Liga Szakszervezetek felmérése szerint a munkáltatók nem kérték a munkaidőkeret emelését, vagy a kollektív szerződések módosítását.

Király András
politika

Kósa Lajos: Volt a világon ismert rabszolgaság, Magyarországon nincs ilyen

Mi az ellenzék üzenete, hogy jöjjön be százmillió migráns? Kósa Lajos bombaformában elemezte a belpolitikát - sztrájkolni szerinte teljesen értelmetlen.

plankog
kósa lajos

A Spar nem akarja bevezetni a 400 órás túlórakeretet

Ezt mondja a Tesco is.

plankog
gazdaság

A Jobbikban már azon gondolkoznak, hogyan működjenek együtt a többi párttal az önkormányzati választáson

Mirkóczki Ádám most azt mondja, hogy ha tavasszal legalább néhány körzetben visszalépnek, ma nincs kétharmada a Fidesznek.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

Átadták követeléseiket a kormánynak a szakszervezetek

A túlóratörvény visszavonása mellett a rendkívül korlátozó sztrájkjog újraszabályozását is követelik.

Király András
POLITIKA