utcáról lakásba egyesület

Már a második lakást vásárolták meg az influenszertüntetésen összekalapozott pénzből

Eredetileg egyetlen korábban állami gondozott fiatal lakhatását szerették volna megoldani, de majdnem tízszer annyi adomány érkezett, mint amennyit vártak.

Urfi Péter
társadalom

Egy helyett tizenegy állami gondozott fiatal lakhatására elég pénzt gyűjtöttek össze az influenszertüntetés szervezői

A szervezők az Utcáról Lakásba Egyesülettel együttműködve támogatják az állami gondozásban felnőtt fiatalok életkezdését, társadalmi integrációját. A gyűjtést a kegyelmi ügy után meghirdetett influenszertüntetésen jelentették be.

Solti Hanna
belföld

Miközben másokon segítenek, alig tudják fizetni a saját lakásukat

Hajléktalan emberekkel, pszichés betegekkel, alkoholfüggőkkel foglalkoznak, és annyira keveset keresnek, hogy maguk is segítségre szorulnak. Néhányan most olcsóbb lakásba költözhettek.

Szurovecz Illés
társadalom

Szociális lakásügynökség segíthetne biztonságosabbá, igazságosabbá, megfizethetőbbé tenni a bérlést Budapesten

Magántulajdonosok és önkormányzatok lakásait közvetítené ki bérlőknek egy új fővárosi szervezet, ami az átvállalt kockázatokért cserébe piaci áron aluli díjszabást kér a bérbeadótól. A tervek szerint még idén megalakuló budapesti szociális lakásügynökség tervezőivel beszélgettünk.

Neuberger Eszter
lakhatás

Az ENSZ Habitat és a World Habitat díjazta a magyar Utcáról Lakásba! Egyesületet

A két lakhatással foglalkozó nemzetközi szervezet 1985 óta díjazza világszerte az előremutató kezdeményezéseket.

Horváth Bence
lakhatás

15 milliós kárt okozott az Utcáról Lakásba Egyesületnek a lakásépítésüket megtiltó soroksári önkormányzat

Egyelőre azonban semmit sem tettek, hogy kártalanítsák a városban rászorulóknak adható lakások építését tervező szervezetet.

Neuberger Eszter
Budapest

A soroksári önkormányzat keresztbe feküdt az Utcáról Lakásba! Egyesület bérlakásépítésének

Bár maximum 5-7 rászorulót szállásoltak volna el a házban, az önkormányzat szerint az kiszámíthatatlan egészségügyi, higiéniai következményekkel is járhatott volna.

Sarkadi Zsolt
Budapest