Állami gondozásból az erdőbe – a gyermekvédelemből a legkönnyebb hajléktalanná válni

• Október 10. a hajléktalanság, és a lelki egészség megőrzésének is a világnapja.
• A héten azonban három, a szociális szakmát és az egész társadalmat érintő világnap is volt, és egyik sem az ünneplésre adott okot.
• Október első hétfője a lakhatás világnapja, hetedike pedig az állami gondozott gyerekeké.
• A hajléktalanság világnapján érdemes egyben tekinteni a világnapok által felvetett problémára: minél sérülékenyebb valaki, annál nagyobb eséllyel kerül veszélybe a lakhatása is.
• A szerző Kovács Vera, az Utcáról Lakásba Egyesület alapító-társelnöke.

A kormány a gyermekvédelem kihívásaival kiemelten foglalkozik, az egy hónapja bemutatott Gyermekvédelmi Jelentés, és a bicskei bántalmazási ügyről csütörtökön kiadott kormányzati vizsgálati jelentés egyaránt elemző és súlyos képet fest a gyermekvédelmi rendszer égető problémáiról. Maga az a tény, amely az anyag felvezetésében is szerepel, hogy húsz év kellett a feltáráshoz, hozzáad a helyzet súlyosságához.

Ezekben a folyamatokban nem lehet eléggé méltányolni a szembenézés és felelősségvállalás iránt való elköteleződést. Ugyanebben a szellemben kell értékelni a témában bejelentett és jövő év elején elinduló Jóvátételi alapot is, de mindezeknek a kormányzati dokumentumoknak az elemzése a jelen írás kereteit már szétfeszítené. Az áldozatok, kárvallottak és a szociális szakma számára egyaránt kulcsfontosságú a kormányzati felelősség felvállalása, enélkül nem is lehetne a rendszert újratervezni. Erre alapul a diagnózis, és a jelentés elemző munkája is. Ezek a látleletek nagy és hiánypótló munkával azonosítják ugyan a problémákat, és ez a szemléletváltás lehet az új gyermekvédelmi törvény kiinduló alapja is. A megoldások közt azonban a lakhatás mint szociális szolgáltatás bevezetése még nem szerepel kellő súllyal.

Holott nem csak a világnapok témái kapcsolódnak szorosan. A gyermekvédelem és a szociális ellátások közt ma még a földre hullanak a rendszerben felnövő fiatalok, és a lakhatás, mint szociális szolgáltatás bevezetése nélkül ez nem is változhat meg.

A rendszerben felnövő fiatalok lakhatása mindegyik világnap alkalmából fájóan aktuális, és a kormányváltás után is súlyosak még a kérdések. A Fidesz bukását katalizáló kegyelmi botrány a bántalmazások súlyosságát hozta a napvilágra, de az állami gondozásban felnőtt fiatalok a mai rendszer működésében nagyon gyakran akkor is rendszeráldozatok, ha fizikai erőszak nem érte őket a rendszerben töltött évek alatt. Ebben a Diagnózis is világosan állást foglal.

Gyermekeket is érint a hajléktalanság

Az állam azonban nem csak ebben a tekintetben bánik rosszul a rábízott fiatal életekkel. Az állami gondoskodásban élők minden más csoportnál alacsonyabb iskolai végzettséget szereznek, és minden más gyereknél nagyobb eséllyel lesznek áldozatok, és bűnelkövetők is - erről a Szőlő utca kapcsán írtam bővebben. Emellett folyamatos jogsértések történnek követ el az anyagi és lakhatási okú gyermekkiemelések terén is.

Azok közül, akik ma hajléktalanként élnek, az 50 év alatti korosztályban minden harmadik, és a 30 év alatti korosztályban pedig minden második fő állami gondozásban nevelkedett. Azaz azok a gyerekek és fiatalok, akikről az állam ma „gondoskodik”, mindenki másnál nagyobb eséllyel válnak otthontalanná.

Amikor a hajléktalanságról van szó, akkor a közvélemény szeme előtt még mindig a rossz fizikai és mentális egészségi állapotú, középkorú férfiak jelennek meg, de számos család és gyermek lakhatási helyzete is rendezetlen. A hajléktalanság világnapja arra alkalmas, hogy felhívja a figyelmet az otthontalanság számos arcára, és arra, hogy milyen sok gyermeknek nincsen biztos otthona ma Magyarországon.

Állami gondozásból az erdőbe

A 23 ezer, állami gondoskodásban nevelkedő gyerek és fiatal közül még mindig hétezren élnek nagy intézményben, és rajtuk kívül is családok átmeneti otthonaiban 7005 gyermek, a gyermekek átmeneti otthonaiban pedig 724 gyermek él. Ezen két intézménytípusban minimum egy felnőtt családtag él együtt a gyermekekkel, így az ő létszámuk a hajléktalanellátás ügyfeleihez adódik. Az állami gondozott gyerekek száma ugyan nem, de az arányuk folyamatosan nő, és ma már az uniós átlag másfélszerese úgy is, hogy sokan férőhelyhiány miatt maradnak érvényes kiemelési határozattal alkalmatlan vagy egyenesen veszélyeztető környezetükben.

Az Utcáról Lakásba! Egyesület bérlői körében a saját szemünkkel is tapasztaljuk, hogy ezek a statisztikák nem csak számok: a bérlőink közt többen is vannak, akik az utógondozás évei végén azonnal hajléktalanná váltak, és az Utak az erdőben kötetünk élettörténeteinek felében is szerepet kap az állami gondozás – holott ez egyáltalán nem volt kiválasztási szempont az interjúalanyok keresése közt.

A kegyelmi botrány során az Odakint most szörnyek járnak tüntetés hívta fel a figyelmet arra, hogy a kegyelmi ügyben érintett áldozatok mellett állami gondozott fiatalok tömegesen válnak otthontalanná a rendszerből kilépve. Mások pedig felnőtté válva esnek vissza a hajléktalan élethelyzetbe, vagy eredeti, kiszolgáltatott helyzetükbe az állami gondoskodás után.

Egyik fiatal bérlőnk egy fővárosi erdőbe ment vissza az állami gondozás évei után édesanyjához, és kunyhóban élt kora huszonévesen, míg egy másikuk szerhasználó szüleihez tért haza nagykorúvá válásakor – azokhoz az emberekhez, akiktől az állam a lakhatás megoldatlansága, illetve szülői alkalmatlanságuk miatt emelte ki őket pár évvel korábban. Azok a fiatalok viszont, akik minden családi háttér nélkül, teljesen gyökértelenül lépnek ki az életbe, fiatal felnőttként a hajléktalanság réme fenyegeti. A lányok esetében pedig kiemelt a kockázata annak, hogy a lakhatásukért cserében méltatlan bánásmódnak és szexuális kizsákmányolásnak esnek áldozatul.

Megmenteni az állami gondozástól

A családok lakhatásának megoldatlansága miatt történő kiemelés ráadásul törvénytelen gyakorlat, amelyet az ENSZ gyermekjogi egyezményének ratifikálásával a gyermekvédelmi törvény itthon évtizedek óta tilt, mégis gyakori kiemelési indok. Látni olyan otthontalan családokat, ahol a szülők hosszú időn át rendszeresen látogatják a gyermekeiket a gyermekvédelmi intézményekben: ezekben a családokban a lakhatás megoldása a családegyesítést is lehetővé teheti, ahogy erre praxisunkban több példa is van. Ügyfelünk, Irénke unokáit a lakhatásuk biztosításával tudta megmenteni az állami gondozástól, és rajtuk kívül is számos olyan család van, ahol a biztos otthon elegendő segítséget jelentene a családok egyben tartásához. Ehhez megfizethető lakásállományra és szociális munkára is szükség van.

Ehhez a súlyos helyzetképhez képest a lakhatás, mint közfeladatellátás egyelőre nagyon szegmentáltan jelenik meg az új kormány minisztériumi struktúrájának a feladatai között. A kapcsolódó feladatokat, a szociális ellátás tekintetében a Szociális és Családügyi Minisztérium, valamint az ingatlanfejlesztés, beruházás, megfizethető lakásállomány oldalról a Beruházási és Közlekedési Minisztérium összesen három államtitkársága végzi, így a lakhatási válság felszámolására tett lépések sikere nagyban múlik a stratégiáik összehangolásán.

A hazai hajléktalanság- és hajléktalanellátás azonban nem csak a gyermekvédelmi rendszer, hanem a teljes szociális- és gyermekvédelmi ellátórendszer tragikus alulnézeti látletetét adja. Nem csak a volt állami gondozott fiatalok, de az idősek is nagyon kitettek a hajléktalanná válás veszélyének: az otthontalan emberek 43 százaléka 60 év feletti, és 10 százaléknál magasabb a 70 év felettiek aránya is.

Nem egy csapásra

Összességében még ma is 165 ezer ember él intézményi háztartásokban, és közülük kevesek esetében indokolja az intézményi férőhelyet olyan gondozási szükséglet, ami az otthonukban nem lenne ellátható.

Holott a nagy láthatóságot elnyerő szociális ügyekben, mint például a kórházban rekedt csecsemők esetében, a gyermekvédelem válsága szorosan összekapcsolódik a lakhatási szolgáltatások hiányával. Minél fiatalabb ugyanis egy, a családjából kiemelt gyerek, annál nagyobb az esélye annak, hogy a kiemelés részben vagy akár egészben anyagi, lakhatási okból történt.

Hiszen egy újszülött csecsemő szülei esetén – különösen ha első gyermekről van szó – kevés alkalom volt arra, hogy a szülői alkalmasság az anyagi körülményeken túl megállapítható legyen. (Ilyen esetek természetesen előfordulnak, például a szerhasználat, tartós betegség, börtönbüntetés, vagy más akadályoztatás is lehetnek. Ezekben az esetekben egy családbafogadó nagyszülő vagy más rokon szintén akkor tud belépni, ha erre a lakhatási körülményei alkalmasak.) A szegénységben élő anyák körében közszájon forgó félelem, hogy „nem adják haza” a kicsit a megfelelő körülmények hiányában. A megoldás itt sem a kiemelés, hanem a családok megfelelő lakhatási körülményeinek megteremtésében nyújtott támogatás lehetne.

Ez a helyzet évtizedes távlatban sem változott , és a szociális ellátórendszer lakhatási fókuszú átalakítása nélkül nem is fog.

A hajléktalanság világnapja megoldást nem jelent, de a figyelemfelhívásra apropót ad. A lakhatáshoz való jog emberi jog, de ahhoz, hogy érvényesüljön, jogszabályok és intézkedések kellenek. Azokban az európai országokban, ahol a lakhatáshoz való jog érvényesül, általános tapasztalat, hogy a bevezetése nem egy csapásra történt, hanem egyes, sérülékeny csoportok szükségleteinek elismerésével, lépésről lépésre terjesztették ki. Ma pedig itthon senkinek sem tartozunk többel, mint azon fiatalok ezreinek, akiknek az állami „ gondoskodás” eredményeképpen 18 éves korukra sem piacképes iskolai végzettségük, sem pedig otthonuk nem lett.