választás_2022

A kopasznak nem osztottak

Már Márki-Zay is tömi a Facebookot rendesen, de az ellenzéki miniszterelnök-jelölt politikai hirdetésben a Fidesz és a Megafon nyomába sem ér. Szegény Filep Dávid viszont a héten nem kapott támogatást.

Tbg, Herczeg Márk
POLITIKA

Kardiológus főorvos is ajánlja Németh Szilárdot

Szerinte már bizonyított.

Czinkóczi Sándor
Egészségügy

Két évvel a járvány kezdete után a kormány a választásokra időzítette, hogy 120 ezer notebookot osszon szét az iskolákban

Pont úgy jött ki a lépés, hogy február 15-e és március 31-e között lesznek az átadók.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

Elég egy-egy MZP-idézetet előrántani, és mindenki érti, miről van szó

Kövér László úgy állt színpadra a Fidesz vidéki fórumán, hogy most kivételesen visszafogja magát, de végül mégis oda lyukadt ki, hogy az Elkúrtukban kevés az összeesküvés-elmélet, az óvodákban és az iskolákban pedig meg akarják rontani a gyerekeket.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

Szabó Rebekát indítja a Párbeszéd a kommentelésbe belebukott Gér Mihály helyett

A zuglói alpolgármester 2010 és 2014 között már volt képviselő a parlamentben.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

Márki-Zay büszke arra, hogy a Fidesz csak a félremagyarázott vagy téves kijelentéseivel tudja támadni

Az ellenzéki miniszterelnök-jelöltet az ATV-ben arról kérdezték, miért kényszerül mindennap magyarázkodásra.

Herczeg Márk
POLITIKA

Április 3-án a szomszédos Szerbiában is választások lesznek

Aleksandar Vucic elnök kiírta az előrehozott parlamenti választást, de ugyanakkor lesz a belgrádi önkormányzati választás és vélhetően még az elnökválasztás is.

Herczeg Márk
választás

Itt a LOVEMBTQIA+, a legkönnyebben kimondható című szám a kormány homofób népszavazása ellen

Előadja a noÁr és Falusi Mariann. Molnár Áron arról mesél benne, hogy tízéves korában arról ábrándozott, hogy a fiú barátjával csókolózik.

Szily László
POLITIKA

Még azt is megtanítják a leendő szavazatszámlálóknak, hogyan lehet rajzolt pöccsel szabályosan szavazni

A 20k civiljei elkezdték a számlálásra jelentkezők online oktatását.

Szily László
POLITIKA

Saját körzetében és a Nyugat-Dunántúlon kampányol a legtöbbet Márki-Zay Péter

A választókörzetek több mint felében járt már. Szívesen megy kistelepülésekre is.

Szurovecz Illés
POLITIKA

Róna Péter szerint az Alaptörvény érvényes jogszabály, de nem alkotmány

Az ellenzék államfőjelöltje március 2-án tér haza Magyarországra.

Szurovecz Illés
POLITIKA

A csengeri örökösnő ügyvédje és az előválasztás néhány vesztese is felbukkan Gattyán listáján

Újra a pályán Popovics Judit és Kudron-Tonigold Nándor Antóniusz.

Szurovecz Illés
POLITIKA

Dobrev: Nem vagyok meggyőzve Orbán vitaképességéről

Szerinte Orbán életében először szembesült válsággal, és belebukott. A vizes vébét rongyrázásnak tartja, de van két intézkedés, ami tetszik neki az elmúlt 12 évből.

Szurovecz Illés
POLITIKA

Róna Péter a köztársasági elnök feladatáról és felelősségéről fog beszélni a parlament előtt

A jelöltek a szavazás előtt 15 percet kapnak.

Botos Tamás
POLITIKA

Bayer arra szólította fel a kormánypárti szavazókat, hogy a baloldal jelöltjein kívül mindenki más kopogtatócédula-gyűjtését támogassák

"Ez teljesen törvényes, legitim megoldás."

Botos Tamás
POLITIKA