válságkezelés

Letartóztatták a szlovák Nemzetbiztonsági Hivatal korábbi vezetőjét

24 millió eurót költöttek egy információs rendszerre, amit senki sem használt.

Kiss Imola
külföld

Erkölcsi normák szerint kell döntéseket hozni a jobboldali populizmus helyett, mondja Karácsony

A főpolgármester szerint az ellenzéki politikusoknak is van felelőssége abban, hogy az indulatokra szabott politikai kommunikáció rutinná vált, de ezen változtatni kell.

Szász Zsófi
POLITIKA

A jólét terjesztését remélték tőle, mára döntésképtelen gittegyletté silányult a WTO

A Világkereskedelmi Szervezet szabálykeretei túl merevek a 21. század válságainak kezeléséhez. Komoly reformokra lenne szükség, de senki sem tudja, hogy pontosan milyenekre.

Bódog Bálint
gazdaság

Matolcsy György vs Orbán-kormány: egy családi viszály története

Az elmúlt időben a jegybankelnök egyre többször és egyre élesebben kritizálta az Orbán-kormány gazdaságpolitikáját. Cikkei és nyilatkozatai alapján próbáltuk összerakni, mi is az egykori miniszter baja a kormánnyal.

Csurgó Dénes
gazdaság

Orbán a járványt is be tudta illeszteni a populista mítoszba

A Pozitív legújabb adásában három politológussal beszélgettünk arról, hogy sikeres volt-e az orbáni válságkezelés a járvány kontrollálása és a hatalom megtartása szempontjából.

Csurgó Dénes
podcast

Abba a gazdasági csapdába táncolt bele a kormány, amit a leginkább el akart kerülni

Nem mertek igazán költekezni Orbánék az első hullám alatt, nehogy elszaladjon a hiány. A második hullámban viszont már nem maradt sok mozgástér a válság kezelésére.

Csurgó Dénes
gazdaság

Varga Mihály szerint a kormány 3-4 százalékkal tudta fékezni a gazdaság visszaesését

A pénzügyminiszter és a miniszterelnök tanácsadója beszéltek a válságkezelésről. Sok konkrétum nem derült ki, annyi látszik, hogy a lakásépítések és az állami beruházások felpörgetésében látja a kiutat a kormány.

Csurgó Dénes
gazdaság

Varga Mihály: 5-6 évet léptünk vissza adósságcsökkentésben a járvány miatt

Ez viszont kell ahhoz, hogy 2-3 éven belül visszatérjen a gazdaság a járvány előtti szintre. A pénzügyminiszter szerint a válság nehezén már túl vagyunk.

Csurgó Dénes
gazdaság

A német kormány emeli a munkanélküli segély időtartamát és az állami támogatást a rövidített munkaidőre

Csökkentik az étkezdék áfáját is. A járványhelyzet miatt kialakult válságok próbálják kezelni.

Czinkóczi Sándor
külföld

„A gazdasági válság kezelésére elégtelen, a társadalmi katasztrófával említés szintjén sem foglalkozik”

15 közgazdász állasfoglalása a kormány mentőcsomagjáról. Arra figyelmeztetnek, hogy munkavállalók tömegei nem férhetnek hozzá a bértámogatási programhoz.

Neuberger Eszter
gazdaság

Válságkezelő alapjövedelmet vezetnek be az I. kerületben

Az önkormányzat három hónapon át havi 100 ezer forintra egészíti ki a rászorulók jövedelmét.

Horváth Bence
gazdaság

Ebben az összeomlásban senkinek se írja már elő az EU a spórolást

Csütörtökön hatórás videókonferenciát tartottak a tagállamok vezetői a koronavírusról. Nagyon összevesztek az eurókötvényeken. Azt viszont jóváhagyták, hogy otthon mindenki annyit költsön, amennyit csak akar. Megegyeztek, hogy minden ország még több tesztet végez.

Magyari Péter
eu

Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara: állami válságkezelő holding kell

A javaslat szerint a válságkezelő holding 1000 milliárd forintnyi kötvényt bocsátana ki.

Fődi Kitti
gazdaság

„Nemzetközi migrációs válságkezelési gyakorlat Magyarországon”

Kép és szöveg tökéletes egysége.

Urfi Péter
POLITIKA

Görögországnak már fizetnek a hitelezők, hogy pénzt adhassanak

Mekkorát fordult a világ, nyolc éve még 35% felett is volt a kamat, szerdán viszont csaknem félmilliárd euró értékű államkötvényt adtak el negatív kamattal.

Király András
külföld