Ahogy arról mi is beszámoltunk, Szájer József visszatér: Schmidt Mária főigazgató felkérésére a Fidesz legendás EP-képviselője megalapítja a Szabad Európa Intézetet.
Szájer még 2020-ban mondott le az EP-mandátumáról és tűnt el a közéletből, miután egy 25 fős meleg orgiáról menekült el az ereszen át a COVID miatti lezárások alatt, de a rendőrök így is elfogták, és a belga ügyészség akkori közleménye szerint még ekit is találtak a táskájában. Végül csak a járványügyi korlátozások megszegése miatt büntették meg. A történtekről akkor Orbán Viktor azt mondta, hogy amit Szájer tett, az nem fér bele, a harmincéves munkáját nem fogják elfelejteni és megtagadni, de cselekedete nem elfogadható, és nem védhető.
Most viszont a Telex megkérdezte, mit gondol a miniszterelnök a nagy visszatérésről.
„Már ideje volt”
– írta a kérdésre Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke, aki azt is elárulta, hogy a miniszterelnök rendszeresen találkozik Szájer Józseffel, „hiszen egyetemista koruk óta barátok”.
Schmidt Mária felkérésére fogja védeni a nemzeti szuverenitást. Az ereszes botrány és a lemondása óta eltelt 4 évet elmondása szerint szellemi építkezésre használta.
Szerinte ez egy házibuli volt, a drog pedig nem az övé, nem tudja hogy került oda.
Csak a járványintézkedések megszegéséért büntették a volt EP-képviselőt.
Szájer József kilépett a Fideszből.
A Fidesz legendás EP-képviselője 4 évet hagyott ki a közéletből.