Marcus Fakana a családjával nyaralt, amikor találkozott a londoni lánnyal, aki a következő hónapban töltötte be a 18. életévét. A lány anyja már Londonban találta meg a csevegésüket, és felhívta a dubaji rendőrséget.
Az egykori szerető nem érti, hogyan tehet ilyet egy nő egy másik nővel.
A pedagógust azonnal kirúgták a Dobos C. József Vendéglátóipari Technikum és Szakképző Iskolából. Az ügyben a rendőrség is nyomoz, értesült a Magyar Hang.
Ha a most hetvenhét éves Trumpot elítélik, pénzbírságot vagy akár négy év börtönbüntetést kaphat. A republikánusok esélyes elnökjelöltjéből így hónapokkal az amerikai elnökálasztás előtt lenne elítélt bűnöző.
Csin Kang utoljára június 25-én jelent meg a nyilvánosság előtt, amikor Srí Lanka-i kollégájával találkozott.
Az ügy egy panasz miatt indított belső vizsgálat során derült ki.
Feleségétől és családjától közleményben kért bocsánatot.
A most 68 éves Odd Roger Enoksen 2005-ben került kapcsolatba egy akkor 18 éves gimnazistával, aki az osztályával Oslóban járt iskolai kiránduláson.
A húsz évvel ezelőtti „intim kapcsolat” miatt a Microsoft vizsgálatot indított, Bil Gatesnek valójában emiatt kellett távoznia az igazgatótanácsból.
A nő azt mondta, viszonya volt a felettesével, de miután elege lett, szakított a férfival, aki erre hónapokon át zaklatta, és fenyegette, majd bántalmazta.
Végül is csak az Egyesült Államok elnökéről és egy fehér házi gyakornokról van szó.
Az amerikai elnök újabb olyan szexügyének részletei derültek ki, ami után a nőnek fizettek a hallgatásért.
Pedig várták. Utódját mindenesetre kinevezték.
Han Solo és Leia hercegnő között csak a Birodalom visszavágban csattan el az első csók, ehhez képest már 1976-ban volt egy 3 hónapos viszonyuk.