Hillary Clinton volt amerikai külügyminiszter és volt elnökjelölt egy CBS-interjúban megvédte a hűtlen férjét, miután Kirsten Gillibrand, New York állam demokrata szenátora – aki Hillary Clinton egykori helyén ül – nemrég azt mondta a New York Times-nak, hogy szerinte Bill Clintonnak le kellett volna mondania a több mint 20 évvel ezelőtti Monica Lewinsky-botrány miatt.
Hillary Clinton azt mondta, „egyáltalán nem”, Bill Clinton nem élt vissza a hatalmával, az akkor fehér házi gyakornokként dolgozó Lewinsky pedig „egy felnőtt volt”.
Clinton vissza is kérdezett, hogy hol tart a vizsgálat Trump ügyében, akit több nő is azzal vádolt, hogy viszonya volt vele, többen pedig azt állítják, zaklatta őket. Szerinte a férje elleni vizsgálat jól végződött. (Clintont, aki az üggyel kapcsolatban eskü alatt hazudott, vád alá helyezték, de a szenátus felmentette, így befejezhette a második elnöki ciklusát.) (CNN)