vörös-tenger

Irányíthatatlanná vált egy megtámadott tartályhajó a Vörös-tengeren

A görög zászlók alatt közlekedő olajszállító hajót reggel Jemen partjaitól nem messze lövések és dróntámadások érték.

Herczeg Márk
háború

Újabb teherhajóra lőttek rakétával a jemeni hútik, a legénység elhagyta a fedélzetet

Egy közelben lévő iráni fregatt ignorálta a vészjelzést, végül egy másik kereskedelmi hajó fogadta be a legénységet.

Bódog Bálint
külföld

Elsüllyedt egy brit teherhajó a Vörös-tengeren, hútik támadhatták meg

A Rubymar az első áldozat azóta, hogy a húti militánsok novemberben célba vették a jemeni kereskedelmi hajóforgalmat.

Rényi Pál Dániel
külföld

Súlyos következményektől tart Irak és Szíria, Biden szerint ez még csak a kezdet

Az Egyesült Államok katonai hadműveleteket indított Irakban, Szíriában és a jemeni hútik ellen, miközben dúl Izrael és a Hamász háborúja is.

Solti Hanna
külföld

Újabb hadműveletek a Vörös-tengeren, a hútik drónokkal támadtak, a nyugatiak egy kikötővárost lőttek

Az Irán által támogatott lázadók továbbra is célpontnak tekintenek minden nyugati hajót.

Haász János
külföld

Február közepén indul az EU vörös-tengeri missziója

Az Európai Unió külügyi vezetője, Josep Borrell szerint ez egy tisztán „védelmi jellegű művelet” a jemeni húti lázadók támadásaival szemben.

Mészáros Juli
eu

Rövid időn belül a hútik harmadik támadását hárította el egy brit hadihajó

A Vörös-tengeren a helyzet egyelőre változatlan.

Bódog Bálint
külföld

Brit olajszállító tankert ért húti rakétatámadás, a hajón tűz ütött ki

„A hajó segítséget kér” – közölte a brit tengerhajózási ügynökség.

Haász János
külföld

A vörös-tengeri válság újabb jele annak: ázsiai alkatrészek helyett érdemesebb lenne inkább helyi beszállítóktól vásárolni

A hútik támadásai ismét rámutatnak azokra a logisztikai problémákra, amiket a távolról szállított alkatrészek okoznak. Az ellátási láncok akadozása a magyar gazdaságot is fájóan érintheti.

Benics Márk
külföld

A vörös-tengeri helyzet még nem az armageddon, de a világkereskedelem fontos problémájára világít rá

Alternatív útvonalakat kell keresni, mert a mostani helyzet, valamint a korábbi válságok jól mutatják a fontos tengeri kereskedelmi csomópontok sebezhetőségét.

Benics Márk
külföld

A nyugati erők újabb jemeni húti állásokat bombáztak

Ez már a nyolcadik légicsapás-sorozat volt, de egyelőre nem tudják elérni, hogy az Irán-párti hútik befejezzék a kereskedelmi hajózás elleni támadásokat.

Haász János
külföld

Szerdától rekordsztrájkba kezdenek a német vasutasok

A szakszervezet a heti kötelező munkaórák harmincnyolcról harmincötre csökkentését követeli, változatlan bérek mellett.

Solti Hanna
külföld

A világ legnépesebb tengerrel nem rendelkező országa kikötőt akar, és nagyon komoly feszültségeket szított az ötletével

Etiópia az eddig senki által nem elismert Szomálifölddel egyezne meg, hogy a tengeri hozzáférésért cserébe elismerhetnék őket országként. Egyiptomon át Törökországig sokan kivannak a tervtől, miközben Szomáliában már háborús terveket emlegetnek.

Horváth Bence
külföld

Amerikai tulajdonú hajót lőttek a hútik a Vörös-tengeren

Senki nem sérült meg, kár sem keletkezett a hajóban.

Fődi Kitti
külföld

A japán hajózási társaságok már elkerülik a Vörös-tengert, ahol hajókat rakétáznak a hútik

A hajók így Afrika déli része, a Jóreménység-fok felé kerülnek, ami közel egy héttel megnöveli a szállítási időt.

Mészáros Juli
külföld