A hol lassabb, hol gyorsabb tempóban, de szigorúan monoton putyinizálódó rendszer újabb szint felé lépdel.

A tizenöt évnyi Orbán-uralom eredményei egyre világosabban, egyre letagadhatatlanabbul, elhazudhatatlanabbul látszanak: az ország minden fontos gazdasági mutató szerint az EU-s rangsorok végén kullog, ha a lakosság jövedelmi viszonyait leíró adatokat nézzük, rendre csak Bulgáriát, esetleg Horvátországot sikerül megelőzni, már Romániát sem nagyon. (És Bulgária is jön a nyakunkra.) Ezek az eredmények még a sokat gyalázott szoci „elmúltnyócévhez”, a 2010 előtti nyolchoz képest sem túl fényesek, sőt, ha a növekedés összesített számait nézzük, gyengébb eredményt is kaphatunk.

Az átlagember persze nem a makromutatókból és a nemzetközi rangsorokból ítél, hanem abból, hogy mit tapasztal a boltban, a vonaton, a kórházban, az iskolában, a munkahelyén. És az, amit tapasztal, elég hasonló ahhoz, ami makroszámokból és más gazdasági statisztikákból kiolvasható: csőd.

Illetve legyünk pontosabbak: pangás. A szó legbrezsnyevibb értelmében.

Tehát nemcsak annyi, hogy éppen recesszió van, éppen nem megy, hanem úgy érezni, hogy már nem is fog. Hogy minden beállt. A rendszer kiépült, bebetonozódott, megmerevedett, és kész, ennyit tud. Több már nem várható.

Amit a rendszer, az Orbán-rendszer ígért, nem tudta teljesíteni. Úgy volt, hogy öt év múlva, 2030-ra utolérjük Ausztriát, és nem úgy, hogy Romániát kell majd üldöznünk.

(Ez a cikk a 444 főszerkesztőjének heti hírleveléből való. A hírlevelet a Belső kör és a Közösség előfizetői csomagok tulajdonosai kapják minden héten péntek hajnalban. Ha szeretnél ilyet, most féláron fizethetsz elő!)

Történelmi mércével is példátlan egykezezés