Az elmúlt hetekben először a momentumos egyéni képviselők jelentették be, hogy visszalépnek, majd Jámbor András is. Jámbor azt mondta, hogy azért nem indul, mert nem akar ártani a Tisza párt esélyeinek. Mit szólt Jámbor András döntéséhez?
Tudom, hogy ők végeztettek egy közvélemény-kutatást. Abból nyilván olyan számok jöttek ki, amiből ezt a következtetést vonta le. Ha ezek a számok jöttek ki, és ez a következtetés vonható le belőle, akkor ez nyilvánvalóan egy racionális lépés volt a részéről.
Jámbor bejelentése után felmerült önben, hogy mégsem indul el a jövő évi választáson?
Nem, mert mi is készítettünk egy közvélemény-kutatást, amiből más számok jöttek ki. Egyértelműen az jött ki, hogy a Fidesz csak harmadik lehet a választókörzetben, és az a kérdés, hogy a tiszás jelölt vagy én nyerek. Egy döntetlen közeli helyzetet látunk. Nyilván ez egy pillanatfelvétel, tehát nem jelenti azt, hogy két vagy kilenc hónap múlva is ugyanez lesz a helyzet. A közvélemény-kutatásokat fenntartásokkal kell kezelni, de még mindig a kutatások alapozzák meg leginkább a döntéseinket. Csak a számokból tudunk kiindulni.
Mikor készítették ezt a közvélemény-kutatást?
Ha jól emlékszem, májusban volt az adatfelvétel.
Azért kérdezem, mert Magyar Péter múlt héten azt mondta, hogy nekik is vannak közvélemény-kutatásaik, amik alapján az összes budapesti egyéni választókörzetben vezetnek. Az ellenzéki képviselők pedig mindenhol a harmadik helyen állnak.
Magyar Péter nem mond igazat. Egyébként annyi pénzük még nekik sincs, hogy ennyi felmérést készíttessenek. Egy rendes kutatás 2 millió forinttól kezdődik, és csak Budapesten van 16 körzet. Mi rendes céggel rendes felmérést készíttettünk, az abból kijött eredmény a valóság.
Amikor a budapesti képviselők elkezdték bejelenteni a visszalépéseiket, érzett változást a csepeli választók véleményében? Mit gondoltak a visszalépésekről?
Ezt a cikket teljes terjedelmében csak előfizetőink olvashatják el. Légy része a közösségünknek, segítsd a 444 működését!
Már előfizetőnk vagy?