A bíróságok tehetnek legtöbbet azért, hogy megsemmisítsék az október közepén életbe lépett hajléktalantörvényt, ami büntetéssel sújtja azokat, akik a rendőrség szerint életvitelszerűen tartózkodnak az utcán. Interjú az Utcajogász ügyvédeivel.
Ezért felfüggesztettek egy eléjük került eljárást, és az Alkotmánybírósághoz fordultak.
A Belgiumban született Gyulai István azt mondta, tudott az új szabályozásról, de a hajléktalan-ellátást nem szokta igénybe venni, mert nem jó a rendszer.
Furcsa döntés született az Emberi Jogok Európai Bíróságán.
"Itt az ideje a színvallásnak" - áll a szövegben. A tiltakozók szerint nem lehet ártatlan embereket elítélni.
Újabb bírák csatlakoztak az október elején tartott belső választás miatti tiltakozáshoz.
A 444-nek küldött levélben az Országos Rendőr-főkapitányság azt írja, hogy van olyan eset, amikor rögtön eljárást kell indítaniuk.
A miniszterelnök szerint méltatlanul bántak velük.
Egy győri küldött összeesküvésről és szándékos obstrukcióról ír a múlt heti botrányos szavazás után. A Fővárosi Törvényszék résztvevői szerint is komoly bajok voltak a szavazatszámlálással.
Mert az szerintük ellentétes az Alaptörvény alkotmányos büntetőjogra, az egyesülési jogra és a szólásszabadságra vonatkozó rendelkezéseivel.
Újabb csata ment le Handó Tünde és az őt kritizáló bírák között
A luxembourgi székhelyű bíróság a magyar Link Logistik N&N cég ügyében hozott ítéletében emlékeztetett, hogy a magyar szabályozás, ami az úthasználati díj fizetésének elmulasztását a jogsértés súlyának figyelembevétele nélkül szankcionálja, ellentétes az uniós joggal.
Amal Fathyt azért vették őrizetbe májusban, mert a közösségi médiában egy 12 perces videóban a rossz közszolgáltatás, a dugók, az életkörülmények általános romlása, illetve egy szexuális zaklató taxis miatt panaszkodott.
De ígérik, hogy nagyon fognak figyelni a bírói függetlenségre.
Nem fér kétség ahhoz, hogy az EP-nek joga van javasolni a 7. cikk szerinti eljárás elindítását, és nem tartozik az Európai Unió Tanácsára, hogy az EP miként döntött így.