NŐK

Már tévé- és rádióműsorokba sem telefonálhatnak be nők Afganisztán egyes részein

Amióta a tálib hatalom kizárta a lányokat az oktatásból, a kormányfüggetlen média igyekszik növelni az ismeretterjesztő műsorok jelenlétét a tévékben, rádiókban.

Solti Hanna
nők

Kiskorú megerőszakolásával és bántalmazásával vádolják Benoît Jacquot francia filmrendezőt

Judith Godrèche tizennégy éves korában, az 1988-as Koldusok forgatásán találkozott az akkor harminckilenc éves rendezővel. Hat évig tartó viszonyukat emberrabláshoz hasonlította.

Solti Hanna
nők

Gyerekei vették át a Nobel-békedíjat Nargesz Mohammadi helyett

Az iráni nők szabadságjogaiért küzdő Mohammadi épp tízéves börtönbüntetését tölti.

Solti Hanna
nők

Alkotmányba kerül az abortuszhoz való jog Ohióban

Az első republikánus többségű állam, ahol egyáltalán fontolóra vették a jogot garantáló alkotmánymódosítást a Roe kontra Wade felülvizsgálata óta.

Solti Hanna
nők

Mégsem hajlandó lemondani a spanyol labdarúgó-szövetség tapizó elnöke

A tökét fogdosta a díszpáholyban, majd akarata ellenére szájon csókolta a vébégyőztes női válogatott játékosát. Luis Rubiales szerint merénylet zajlik ellene.

Solti Hanna
nők

A nyilvánosságból eltörölve: mit tesz a nőkkel a két éve tartó tálib uralom Afganisztánban?

Ígérhettek bármit a tálibok a radikális átmeneti vezetővel, Hasszán Ahund mollával az élen, csoda lett volna, ha a szabadságra vágyó nők milliói megbíztak volna bennük. Az idő pedig az ő félelmeiket igazolta.

Solti Hanna
nők

Nálunk is virágzik az abortuszturizmus: hetente több tucat magyar nő utazik Ausztriába, hogy inkább ott legyen abortusza

Hosszú várólisták és a rendszerszintű megaláztatás = abortuszturizmus.

Solti Hanna
nők

Spanyolország befogadja az iráni sakkozónőt, aki ellen elfogatóparancsot adtak ki, mert egy versenyen nem viselt hidzsábot

Szara Khadem Irán egyik legjobban jegyzett sakkozónője.

Solti Hanna
nők

Arcon ütötte egy testőr Britney Spearst Las Vegasban

Az énekesnő gratulálni szeretett volna Victor Wembanyama francia kosárlabdázónak, de csaknem a földre került.

Diószegi-Horváth Nóra
nők

Levetkőztette női alkalmazottait egy kenyai sajtgyár, hogy megnézzék, ki dobta a menstruációs betétet a kukába

Meg akarták büntetni.

Solti Hanna
nők

Ingyenes menstruációs csomagot kapnak a terézvárosi nők

A főváros VI. kerülete volt az is, amelyik bevezette a menstruációs szabadságot tavaly - itthon elsőként.

Solti Hanna
nők

Sok menekült nő inkább hazamegy, mint hogy Magyarországon legyen abortusza

Az állam kötelességeit átvállaló jogvédőktől próbáljuk megtudni, hogyan juthat nőgyógyászati ellátáshoz, fogamzásgátlóhoz, esemény utáni tablettához vagy abortuszhoz egy hazáját elhagyni kényszerülő nő.

Solti Hanna
nők

Az Európai Unió is csatlakozott az isztambuli egyezményhez

Ez egy újabb lépés az egyetemes ratifikálás felé, ami régi törekvés a szövetségben, és Magyarországnak is szól.

Solti Hanna
nők

Gyakorlatilag betiltották az abortuszt Dél-Karolinában

A terhesség hatodik hetéig lesz legális - még mielőtt a legtöbb nő egyáltalán tudomást szerezne róla.

Solti Hanna
nők

Nyáron jöhet az első vény nélküli fogamzásgátló tabletta - az Egyesült Államokba

Körülbelül 19 millió nő van az országban, aki logisztikai vagy gazdasági okokból nem fér hozzá fogamzásgátláshoz, a döntés javíthat az arányokon.

Solti Hanna
nők