wimbledon

Búcsú a salak királyától

Rafael Nadal visszavonul. A világ valaha élt legjobb balkezes teniszezője több mint 20 éves pályafutása alatt újradefiniálta a sportágat, és soha nem látott dominanciát épített ki salakon. Közben pedig egyetlen ütőt sem tört el.

Molnár Kristóf
sport

Aki csak azért nem lett a világ legjobb teniszezője, mert rosszkor született

Visszavonult Andy Murray, aki egész karrierjét Federer, Nadal és Djokovic árnyékában töltötte. Így is nyert azonban három Grand Slamet és két olimpiát. Közben pedig végig két lábbal a földön járt.

Molnár Kristóf
sport

Andy Murray bejelentette, hogy az olimpia után végleg visszavonul

Már nyolc éve nem voltak nagy eredményei, és korábban azt mondta a 37 éves teniszező, hogy amúgy is öreg hozzá.

Kaufmann Balázs
sport

A legnagyobb teniszgeneráció leváltása

Roger Federer, Rafael Nadal és Novak Djokovic 20 éven keresztül uralta a férfi teniszt. Több generációt is elhomályosítottak, de 2024-re végleg elfogyott a lendületük. Vasárnap utolsó bástyájukat is beveszik a fiatalok.

Molnár Kristóf
sport

Djokovic: Életemben nem játszottam még olyan játékos ellen mint Alcaraz

A szerb rekordert lenyűgözte a spanyol világelső teljesítménye a wimbledoni döntőben.

Rényi Pál Dániel
sport

Alcaraz nyerte a wimbledoni döntőt

Djokovicsot verte öt játszmában.

Tóth-Szenesi Attila
sport

Macskaszittert bérelt a cseh teniszező, hogy kedvence ne maradjon otthon egyedül, miközben ő Wimbledonban döntőzik

Férje és testvére volt eddig otthon a macskával, de ők kiutaznak Londonba, hogy élőben lássák a döntőt.

Molnár Kristóf
ÁLLAT

Megerősítette a háború az ukrán teniszezőt, aki Wimbledonban hatalmas meglepetésre kiejtette a világelsőt

Elina Szvitolina nemrég tért vissza szülése után, de már a wimbledoni torna elődöntőjére készülhet.

Molnár Kristóf
sport

Elhajította az ütőt, de ember nincs, aki megmondja, direkt-e vagy sem

Nyolcezer dollárra büntették Wimbledonban a 16 éves Andrejevát, aki a selejtezőből a nyolcaddöntőig menetelt.

Tóth-Szenesi Attila
sport

Wimbledon: kifütyülték a belarusz Azarenkát az ukrán Szvitolina ellen elvesztett meccse után

Az ukrán teniszező nem fog kezet orosz és belarusz ellenfeleivel, Azarenka ezért oda sem ment a hálóhoz a vesztes meccs után.

Haász János
sport

Wimbledon: Fucsovics Márton kikapott Medvegyevtől

A magyar teniszező jól kezdett, de Medvegyev egyenlíteni tudott, Fucsovics pedig a negyedik szettben ápolásra is szorult.

Csurgó Dénes
sport

Terepjáró hajtott egy iskolába Londonban, egy gyerek meghalt

Tűzoltók, mentőhelikopter, húsz mentőautó a helyszínen.

Solti Hanna
baleset

Újra indulhatnak Wimbledonban az orosz és fehérorosz teniszezők

A játékosoknak semlegességi megállapodást kell aláírniuk.

Jelinek Anna
sport

Udvardy Luca döntős a junioroknál Wimbledonban

A magyar teniszező a cseh Linda Klimovicovát győzte le három szettben, 1 óra 31 perc alatt.

Benics Márk
sport

Fucsovics kicsit elvesztette a tüzet a tenisz iránt

Lehet, hogy elvonul egy kicsit.

Herczeg Márk
sport