Szükségtelen fejlesztésekre kap 5 milliárdot Széles Gábor repülőtere

közlekedés

Kedden írta meg a Magyar Idők, hogy ötmilliárd forintot ad a 2014-2020-as uniós fejlesztési ciklusban a hévíz-sármelléki repülőtérnek. A pénzből a kifutópálya hosszabbítására, közművesítésre, és technikai körülményekre javítására költenének. A repülőtér 49%-a Széles Gábor tulajdona, aki amúgy a közelben, Sármelléktől tizenöt kilométerre, Zalacsányban kastélyt, kúriát újíttatott fel, golfpályába és a golffaluba fektetett be.

MTI Fotó: Varga György

A Népszabadságnak nyilatkozó szakértők szerint teljesen szükségtelenek azok a fejlesztések, amikre a most adott 5 milliárdot költeni fogják. A repülőtéren már 2007-től működik az ILS-rendszer, ami biztosítja, hogy a gépek rossz időben is leszállhassanak. Széles Gábor a Magyar Hírlapnak adott interjújában azt mondta, hogy a sármelléki reptér működhetne

 „az amerikai kontinens és a Közel-Kelet, illetve India között egyfajta átszálló reptérként, úgynevezett fordítókorongként.” 

Emiatt hosszabbítják meg a kifutópályát, hogy nagyobb gépek is leszállhassanak. A szakemberek szerint nevetséges ötlet, hogy tengerentúli járatok használnák a repülőteret, hiszen ezek még Ferihegyet is elkerülik. 

 „Nincs mit modernizálni azon, a bevezető fénysorok, az elektronikus leszállítórendszer és a 2500 méter hosszú futópálya szinte minden szóba jöhető utasszállító gép fogadására alkalmassá teszi a repülőteret. Erre bizonyíték, hogy a híresen szigorú előírásokkal dolgozó Ryanair vagy akár a Lufthansa több szezonban is üzemeltetett járatot Sármellékre,”

nyilatkozta egy légi közlekedésben járta szakember a Népszabadságnak.

A repülőtér utasforgalma jobb években évi 120 ezer volt, míg tavaly csak 33 ezer, így azt sem lehet mondani, hogy nagyon elhasználódott volna. 

Kapcsolódó cikkek