Damaszkuszban végrehajtott izraeli légicsapásban meghalt Szamir Kantar, a Hezbollah libanoni síita szervezet egyik ismert tagja.
Az izraeli légierő rakétái vasárnap hajnalban leromboltak a Damaszkusz Dzsaramana nevű peremkerületében egy épületet, amelyben Kantar és nyolc másik, a Hezbollahhoz tartózó fegyveres tartózkodott.
Kantar 2008-ban, huszonkilenc éves izraeli fogság után, két elrabolt izraeli katona holttestének visszajuttatása fejében került vissza Libanonba, ahol a Hezbollah fegyveres szárnyának lett az egyik vezetője.
Ő hajtotta végre 1979-ben, tizenhat éves korában az észak-izraeli Naharia tengerparti városban az ország történetének egyik legbrutálisabb túszejtő terrorakcióját: megölt egy rendőrt, majd elrabolt egy férfit és annak négyéves lányát, akiket megölt. Az izraeliek szerint a kislány fejét puskájával verte szét. Kantar ezt tagadta, szerinte a gyerek a tűzharc közben halt meg.
Szabadulása után Kantart hősként fogadták Libanonban. Mikor pedig Damaszkuszban járt, Aszad elnök a legmagasabb kitüntetést adományozta neki. (New York Times/MTI)