A Köznevelési Kerekasztal nem adna házi feladatot a napköziseknek

oktatás

A Köznevelési Kerekasztal április 30-ig javaslatot dolgoz ki arra, hogy már a 2016/2017-es tanév kezdetére csökkenjen a tanulók óraterhelése - mondta el a Magyar Idők keddi számában Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára.

Az államtitkár arról is beszélt, hogy a tervek szerint a napközis tanulók nem kaphatnak olyan házi feladatot, amit a napközi után, otthon kell megcsinálniuk, hiszen a napközinek magában elégnek kell lennie arra, hogy biztosítsa a felkészülést a következő tanítási napra.

Azt sajnos nem magyarázza meg a Magyar Idők, hogy a napközisek kapnának-e egyáltalán leckét a terv szerint. Az kormánypárti lap cikkének címe az, hogy Vagy napközi, vagy lecke, ez pedig arra utal, hogy a napközisek egyáltalán nem kapnak leckét.

Ez viszont hülyeség lenne, és nagyot szívnának vele a nem napközisek.

Én inkább úgy értelmezem a dolgot, hogy minden gyerek megkapja ugyanazt a leckét, de a napközisnek csak a napköziben kell csinálnia. Ha a napköziben nem végez, akkor otthon már nem kell foglalkoznia vele.

Igaz, ez a verzió sem teljesen igazságos a nem napközisekkel.

Rétvári legfontosabb feladatok közt említette még a Nemzeti alaptanterv és a kerettantervek átfogó felülvizsgálatát, a megtanítandó lexikális tananyag érezhető csökkentését és az alapkészség-fejlesztés erősítését, különösen az általános iskolák alsó tagozatán.

A NAT alapkoncepciója az év végéig, míg a végleges változat 2017 végére készülhet el.