Hivatalos: egyértelmű, hogy Pruck Pál van az 56-os fotókon, és nem Dózsa László

Történelem
Dózsa László feltartja a Pruck Pálról készült fotót 2015 októberében (Fotó: jozsefvaros.hu)

Tavaly ősszel tört ki a botrány, hogy az 1956-os emlékévre készített plakátok egyikén Dózsa László színész-rendező neve szerepel az egyik fegyveres fiatal képénél, holott valójában az azóta elhunyt Pruck Pál szerepelt a fotón. Ezt állította régebben ő maga, a családja is, és minden képes bizonyíték is erre utalt.

Schmidt Mária, az 1956-os emlékévért felelős kormánybiztos ennek ellenére beleállt a sztoriba, a kormányoldal Pruckot hazug bűnözőnek nevezte, és kitartott amellett, hogy Dózsa László van a fotón, noha Dózsa sztorija rengeteg sebből vérzett, illetve állított már más ügyben is az állítólagos 56-os hőstetteihez hasonlóan meredeket. Az ügy a kormány 1956-hoz való hozzáállása miatt is szimbolikus jelentőségű lett.

Schmidt Mária a botrány tetőfokán a Klubrádióban azt mondta, indítványozta, hogy „az [19]56-os Intézetet utasítsák arra miniszteri szinten, hogy az 1956-tal kapcsolatos emblematikus fényképeket azonosítsák be”. Az 1956-os Intézet a jelentést most el is készítette (pdf), bár a bevezető szerint pontos felkérés a rádióinterjún felül nem érkezett hozzájuk.

A jelentésben az áll, hogy arra jutottak, egyértelműen Pruck Pál van a fotókon, és nem Dózsa László.

Forrás: 56-os Intézet / rev.hu

Schmidt Mária ősszel azt ígérte, hogy ha kiderül, hogy Pruck van a fotón, kicserélik az aláírást. Persze mostanra már minden 56-os plakát lekerült, így nincs mit kicserélni. (Frissítés: a zuglói Nagy Lajos király útján, a Telepes utcánál még kint van a falfestés.)

Pruck Pál képe Dózsa László nevével a zuglói Nagy Lajos király útján (Fotó: olvasónk)

Viszont Schmidt tartozik egy bocsánatkéréssel Pruck családjának, Dózsa László pedig hivatalosan is egy bohóc. Schmidt Mária egyébként még néhány napja is mellette ült a Terror Házában egy 1956-os képregény bemutatóján:

Fotó: 1956-os emlékév / Facebook
Kapcsolódó cikkek

Pruck Pál unokatestvére szerint nem Dózsa László szerepel az 56-os óriásplakátokon

Budapestet teleplakátozták a LIFE-ban megjelent fotóval, de ezúttal egy név is került a képre.

Tbg
Történelem

Így csinált magából bohócot Schmidt Mária tök feleslegesen, egy egyszerű plakáthiba miatt

Ha csak egy cikket olvasol el a Pruck Pál-fotóról és Dózsa László állítólagos hőstetteiről, ez legyen az. De ha Schmidt Mária állításai közt akár csak egy konkrét bizonyítékot is keresel, ne ez legyen az. Végre kiderül az , ki akarja elvenni 1956 emlékét „az MSZMP szellemiségét idéző gátlástalansággal”.

Herczeg Márk
POLITIKA

Utcatábla hirdeti Dózsa László 56-os feltámadását a Hajógyári-szigeten

Még a Szigetre tette ki az 1956-os Emlékbizottság, de még mindig nem vették le, ahogy azt sem ismerték el, hogy Pruck Pál látható a képen. (Bónusz: megtaláltuk Dózsa László elfeledett, harmadik halálát is!)

Herczeg Márk
idióta rekordok

Oral history: Dózsa László hét nővel csoportszexelt

Az 56-os forradalom hiteles krónikása Anettkának vallott a szexuális teljesítőképességéről.

Szily László
SZEX

Eláruljuk a választ a kérdésre, amivel Schmidt Máriáék kiplakátolták az országot

Elfelejtettük volna? – kérdezik 1956-ról. Ha az ország nem is, öt érvünk van arra, hogy a kormány igen.

Herczeg Márk
képzavar

Schmidt Máriáék bocsánatot kérnek, ha kiderül, hogy mégis Pruck Pál van a fotón

Azt mondta, ők nem akarnak nagy ügyet csinálni ebből.

Czinkóczi Sándor
politika