TV2 Tények: Felfordulás, kiborogatott szemetesek, rumli maradt az erőszakos tüntetők után

elmebaj

Ha valaki egész nap nem olvasott híreket és egyetlen információforrása a nap folyamán a Fidesz által megszállt TV2 esti híradója volt, azt is gondolhatná, hogy szerda este Budapesten egy erőszakos tömeg tört-zúzott, majd komoly rendetlenséget hagyott maga után. 

(Arról, hogy mi történt valójában a budapesti utcákon szerda este, itt írtunk részletesebben.)

A csütörtöki beszámolóhoz Gönczi Gábor adta az arcát, és a riport arra az egy incidensre volt kihegyezve, hogy a Fidesz székházánál rövid ideig tartó zajló rendőrsorfallal való dulakodás során valaki egy hangosbeszélővel megütötte az Echo TV operatőrét. Elhangzik az is, hogy a tüntetők a Fidesz-székháznál dobálták a rendőröket, ekkor látni is, ahogy valaki egy papírrepülőt dob előre. 

A háromperces riportba ezen kívül belefért még az is, hogy rendetlenség és rumli maradt a tüntetők után, pedig az éjszakai élő adásokból lehetett látni, hogyan szedtek szemetet a résztvevők. 

Megemlítik azt is, hogy szerdán a civilek ellen tervezett törvény miatt tüntettek. A szervezők közül senkit nem kérdeztek meg az anyagban, idézik viszont azt a fideszes Gulyás Gergőt, aki nemrég előbb letagadta, hogy a törvénytervezet kidolgozásában részt venne, majd pár nappal később ő is a módosítás egyik benyújtója volt. Szerinte teljesen indokolatlan a tüntetés, hiszen a törvény egyetlen célja az átláthatóság biztosítása.

Majd a Tények kitér arra, hogy hasonló szabályozás létezik az Egyesült Államokban. A Fidesz pártalapítványa által pénzelt Alapjogokért Központ igazgatója ezután elmondta, hogy az amerikai törvény sokkal szigorúbb, mint a magyar tervezet. 

Végül még idézik a Fidesz közleményét is, ami szerint Soros György. 

A Tények riportját beágyazni nem lehet, akit érdekelne, az itt tekintheti meg. De valójában ezt jó érzéssel nem ajánlanánk senkinek.