Ideiglenesen kivonják a forgalomból a felújított metrószerelvényeket

közlekedés
A felújított 3-as metró egyik kocsija - Fotó: tmholding.ru

"A mai napon az M3 vonalon közlekedő felújított metrószerelvényeket – az utasforgalomban eddig megtett futásteljesítmény tapasztalatainak értékelése céljából  - ideiglenesen kivontuk a forgalomból. Utasaink szíves megértését kérjük!"

- áll a BKV kurta közleményében, ami a percekben juttattak el a 444 szerkesztőségéhez. 

A felújított szerelvények március 20-án álltak forgalomba, akkor adta át őket Tarlós István főpolgármester, azóta folyamatos volt a probléma körülöttük. Már az átadás másnapján leállt egy szerelvény, és két nappal később is ki kellett vonni egy metrót. Később a Pöttyös utcánál majd a Széll Kálmán térnél omlott össze a rendszer. 

A főpolgármester láthatóan nehezen viselte a helyzetet: előbb sátáni erők közjátékáról, majd gyermekbetegségekről beszélt. Április után sem javult a helyzet: előfordult, hogy vaksötétben kellett utazni az utasoknak, most kedden pedig az ajtók nyíltak ki egy szerelvény mindkét oldalán. Ezt követően döntött a BKV az ideiglenes kivonás mellett. 

Kapcsolódó cikkek

Tarlós István és Borisz Bogatirjev átadta az M3-as metró első felújított szerelvényét

Herczeg Márk
Budapest

Egy nap után lepukkant az új orosz metrókocsi

Le kellett szállítani az utasokat a Gyöngyösi utcánál, mert ajtóhibát jelzett a rendszer.

Czinkóczi Sándor
közlekedés

Most a Pöttyös utcánál rohadt le az új metró

Döcögve szokja a magyar fővárost az oroszországi felújításon átesett szerelvény.

Magyari Péter
Budapest

A felújított metró az új Széll Kálmán téri óra: megint összeomlott, kiszedték a forgalomból

Stratégiai siker volt az orosz fejlesztés: egy hét alatt ötször összeomlott a felújított szerelvény.

Herczeg Márk
Budapest

Tarlós szerint sátáni erők állnak a 3-as metró folyamatos lerobbanása mögött

A főpolgármester láthatóan elkeseredetten nyilatkozott az újabb pénteki metróstop után.

Rényi Pál Dániel
közlekedés

Tarlós szerint az csak gyermekbetegség, hogy sorozatosan lehalnak a felújított szerelvények 3-as metrón

Akkor van csak baj, hogy ha hónapok múlva is ez lesz.

Sarkadi Zsolt
Budapest

Vaksötétben utazhattak a 3-as metró utasai

Délután egy előtt nem sokkal ülhettek az utasok a mobiltelefonok hangulatvilágításában.

Herczeg Márk
Budapest

Mindkét oldalon kinyíltak egy felújított 3-as metró ajtói hétfőn

Szerencsére senkinek nem lett baja.

Horváth Bence
közlekedés