Emmanuel Macron francia elnök és Arnold Schwarzenegger volt kaliforniai kormányzó és terminátor közös videóban üzentek Párizsból a klímaegyezményből kifaroló Donald Trumpnak:
A videóban Macron Trump kampányszövegét idézve azt mondta: Tegyük újra naggyá a bolygót! Schwarzenegger azt mondta, hogy környezetvédelmi témákról és a zöldenergia jövőjéről tárgyalt a francia elnökkel.
Macron az egyik legkeményebb bírálója Trumpnak, amiért az amerikai elnök kilépett a 2015-ös párizsi klímaegyezményből. Nem sokkal később Macron bejelentette azt is, hogy Franciaország minden olyan kutatónak, diáknak, tudósnak, aki a globális felmelegedéssel, a klímaváltozással foglalkozik, négyéves kutatási ösztöndíjat ajánl fel.
Schwarzenegger arról beszélt, hogy a mostaninál jobb állapotban kell átadni a Földet a következő generációknak, ezen pedig mindenkinek közösen kell dolgoznia. Kiemelte, hogy ebből nem szabad pártpolitikai kérdést csinálni, mert nincs olyan, hogy liberális légkör vagy konzervatív légkör, mindannyian ugyanazt a levegőt lélegezzük be.