A BKV vezérigazgatója szerint metróval a legbiztonságosabb közlekedni Budapesten

közlekedés
Bolla Tibor, a BKV Zrt. elnök-vezérigazgatója a budapesti 3-as metróvonal első, Oroszországban felújított metrószerelvényének bemutatóján a BKK Kőér utcai járműtelephelyén 
Fotó: Balogh Zoltán/MTI/MTVA

"Mind világviszonylatban, mind Budapesten a metrózás az egyik legbiztonságosabb közlekedési mód"

 - öntött tiszta vizet a pohárba Bolla Tibor, a BKV vezérigazgatója kedd reggel az M1 műsorában az MTI szerint. Bolla megismételte, hogy hangulatkeltés zajlik a metróparák körül, és hogy "a felújított szerelvények kiütközött hibái nem olyan súlyosak, mint ahogyan az sok helyen megjelent". 

A fennakadások szerinte "bosszantóak" voltak, de az utasok biztonságát nem fenyegette semmi. (Ezek szerint az sem, amikor a szerelvény mindkét oldalán kinyíltak az ajtók.) Az igazgató annyit elismert, hogy az utastájékoztatási rendszerrel még akadnak problémák, de a hét második felében már várhatóan ismét a felújított szerelvények közlekednek majd az M3-as vonalon. 

Bolla eddig is inkább bagatellizálni igyekezett a problémákat a felelősség vállalása helyett.