Mészáros Lőrinc megszerzett egy céget, gondolkodás nélkül, nekifutásból vágtak hozzá 44 milliárd forintot

politika

A Magyar Nemzet a Külgazdasági és Külügyminisztériumtól 27 egyedi kormánydöntés alapján kötött szerződést kért ki közérdekű adatigényléssel, ezek közül választott ki néhány nagyon aránytalant.

A legkirívóbb példa ki másról is szólna, mint Mészáros Lőrinc felcsúti polgármesterről. A Kall Ingredients Kft.-ben (korábban Tisza-TK Projekt Kft.) különböző vállalkozásokon keresztül a miniszterelnök jó barátja, Mészáros Lőrinc polgármester a kisebbségi tulajdonos. Egy-egy támogatáshoz szigorú feltételeknek kell megfelelni, de a Kall Ingredientsnek csont nélkül ment minden, olyannyira, hogy állami szereplők támogatták az egész beruházást.

A céget 2015 áprilisában alapították, decemberre már érvényes szerződése volt a Külgazdasági és Külügyminisztériummal. Egyedi kormánydöntéssel kapott 9,2 milliárd forint vissza nem térítendő állami támogatást, cserébe vállalta, hogy 31,9 milliárd forintos beruházással gabonafeldolgozó gyárat épít Tiszapüspöki határában, és a 7(!) munkavállalója mellé további 550 dolgozót felvesz – írja a Magyar Nemzet.

A lap szerint 2 hónappal az állami támogatás odaítélése előtt a Kall Ingredients már megállapodott a szintén állami tulajdonú Eximbankkal, a Külgazdasági és Külügyminisztériummal és a Mészáros Lőrinchez köthető MKB Bankkal arról, hogy ezek hárman 113 millió euró (35 milliárd forint) hitelt nyújt a társaságnak.

Így különböző formában összesen 44,2 milliárd forintot kapott a cég, azaz többet, mint amennyibe a szerződésben vállalt beruházás kerül.

Ugyan a szerződés 31,9 milliárd forintról szól, Zahola-Pollák Vanda, a Kall Ingredients ügyvezetője májusban a Világgazdaságnak 45 milliárd forintos beruházásról beszélt.

A számok alapján a Kall Ingredients úgy kapott az állami és kormányközeli szereplőktől közel 100 százalékos támogatást, hogy korábban nem végzett érdemi üzleti tevékenységet.