Juhász Péter bement a köztévébe, és nyolc percen keresztül beszélt azokról a fideszes ügyekről, amelyeket a híradóban nem látott

POLITIKA

Nagyot megy pénteken a köztévé választási műsora: az MKKP jelöltje végigkotkodálta az interjút, előtte azonban az Együtt politikusa, Juhász Péter volt a vendég. Ennyi ellenzéki politikust rég nem lehetett látni az adófizetői pénzből (közel 80 milliárd forintból) fenntartott tévében, az apropó most az, hogy a választás miatt az MTVA-nak ötpercnyi műsoridőt kell biztosítania minden országos listát állító pártnak.

Ezt pedig az ellenzéki pártok képviselői többnyire arra használják fel, hogy jól leszidják a köztévét, vagy a Fidesznek kellemetlen ügyeket emlegetnek fel, hiszen azokkal az MTVA nagyon csínján, vagy sehogy sem szokott foglalkozni.

Juhász Péter ezt a kettőt összekombinálta, és rögtön azzal indított, hogy ugyan őt úgy konferálták fel, hogy az MTVA a törvényi kötelezettségén túl is biztosít megjelenési lehetőséget a pártoknak, ő viszont már négy éve, az előző választás óta nem volt a tévében. “Mikor jöhetek újra? - kérdezte.

A riporter pedig a válaszával kicsit mellélőtt:

Forrás

Juhász ezután felsorolt három, a kormánypártok számára elég kellemetlen pénteki hírt, amelyről azt állította, hogy nem látta, hogy azokról a közmédia beszámolt volna. Ezek:

Juhászt azt is felemlegette, hogy négy éve a választások előtt a közmédia még nagyon aktívan beszámolt Simon Gábor szocialista képviselő eltitkolt vagyonáról, Szabó Zsolt pénze viszont annyira már nem érdekli őket.

Forrás

De beszélt Mészáros Lőrinc vagyonáról, Orbán Ráhel milliós tandíjjáról is, és mutatott képeket az Orbán-család tulajdonában lévő hatvanpusztai majorról is. Végül aztán visszakanyarodott oda, hogy mikor fogják legközelebb behívni valamelyik műsorba őt, vagy bármelyik másik ellenzéki képviselőt.

A riporter a kérdésekre csupán annyit tudott válaszolni, hogy nem ő a műsor szerkesztője, így nincs hatásköre erre választ adni, végül azonban pedzegette azt is, hogy “egyes politikai szereplők súlyától függ, hogy mekkora médiafelülethez jutnak”:

Forrás

“Más szereplők sem jutottak be ide többet, ezt Ön is tudja” - válaszolta Juhász.

Az egész interjút itt nézheti meg:

Forrás
Kapcsolódó cikkek

A Kétfarkú Kutyapárt jelöltje elment a köztévébe egy csirkejelmezben, és végigkotkodálta az interjút

Ilyet közmédia még nem látott: Kotkodács-kotkodács, koootkooodáááács.

Albert Ákos
POLITIKA

A Jobbik szóvivőjét két év után beengedték a köztévébe, ahol öt percen keresztül szidta az állami médiát az egyetlen szót sem szóló riporternek

Szerkesztő úr, itt kilúgozzák az emberek agyát!

Urfi Péter
Média

A Momentum is megkapta a maga öt percét az MTVA-ban: Orbán Ráhelről, Tiborczról és Kósa Lajosról kérdezték Orbán Viktort

Programbemutató helyett inkább olyan kérdéseket olvastak fel, melyekre régóta nem ad választ a miniszterelnök.

Horváth Bence
POLITIKA

Kerülőúton kap havi 2,5 milliót az MKB pénztáraitól a fideszes Szatmáry Kristóf

Mivel képviselőként nem lehetne gazdasági tisztsége, nagy összegű biztosítást kötöttek a nevére.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

Több mint egymilliárd forintot parkoltat a belize-i cége számláján Szabó Zsolt fideszes államtitkár

Az offshore céget Szabóék hatvani címére jegyezték be.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

Fókára is szívesen vadászott volna Semjén Zsolt, de a rénszarvas jobban tetszett neki

Különlegesség a fóka, örömmel megyek - írta a szervezőnek a miniszterelnök-helyettes.

Albert Ákos
POLITIKA