Miután az Európai Parlament fideszes képviselői nem szavazták meg az egyszer használatos műanyagok betiltását, Ujhelyi István egy másik olyan határozatról is beszámolt, amit a Fidesz nem támogatott.
Az MSZP EP-képviselője azt írta, hogy a Fidesz EP-képviselői közül egyedül Hölvényi György nyomott igent, Szájer József pedig – ahogy Ujhelyi szerint „a rázós ügyekben nagy bátran szokta” – egyszerűen nem nyomott gombot annál az EP-határozatnál, ami az EU pénzügyi érdekeinek védelméről, a csalás révén harmadik országokba került pénzek és vagyonok visszaszerzéséről szólt.
„Leegyszerűsítve, ez a jelentés azt szorgalmazta, hogy hatékonyabb legyen a fellépés a terrorizmust is támogató pénzmosással, az Unió területét is érintő sötét pénzmozgásokkal szemben”
– írja Ujhelyi István.
A politikus szerint „vélhetően ezért tartózkodtak a fideszesek a plenáris szavazáson, nem mertek ugyanis igent nyomni egy olyan jelentésre, amelyben az Európai Ügyészség pozitív hivatkozásként szerepel, még akkor sem, ha épp az európai polgárok biztonságáról volt szó”. Sőt, a szakbizottságban a Magyarországon a korrupció ellen zéró toleranciát hirdető Fidesz EP-képviselője, Deutsch Tamás egyenesen a határozat ellen szavazott.
Október 18-án az EU-csúcson már felmerült a téma, amikor előkerült az Európai Bizottság javaslata, ami az Európai Ügyészség feladatait kiterjesztené a terrorizmus elleni nyomozásokra is. A javaslattal szemben a csúcsra készülve csak egy tagállamnak emelt kifogást: Magyarországnak. Ezt a kormány azzal indokolta, hogy kár lenne olyan szervezetre bízni a terrorizmus elleni küzdelem összefogását, aminek nem tagja mindegyik EU-s ország, például Magyarország.
Magyarországon közben Hadházy Ákos független parlamenti képviselő vezetésével aláírásgyűjtés indult, hogy Magyarország is csatlakozzon az európai ügyészséghez.