Kanye West máris hátrébb lép a politikától

külföld
Forrás

"A szemeim most már tágra nyíltak, így észrevettem, hogy olyan üzenetek terjesztésére használtak, amikben nem hiszek. Eltávolítom magam a politikától és teljes egészében arra koncentrálok, hogy kreatív legyek" - jelentette be Twitterén a magát immár csak Ye-nek nevező Kanye West, aki nemrég még a rabszolgaság eltörlését kimondó alkotmánykiegészítés eltörlését követelte.

A rapper nemrég még a hozzá képest egész összeszedettnek tűnő Donald Trumppal tárgyalt a Fehér Házban a munkahelyteremtésről és a börtönreformról - ennek apropóján akarta megsemmisíteni a rabszolgaságot eltörlő alkotmánykiegészítést, amit minden jel szerint nem ért, és amivel, ha jól vettük ki zagyva szavait, a legfőbb baja az volt, hogy nem feketék írták - igaz, nem is az alapító atyák, akikre ő tippelt.

Forrás

West Donald Trump elkötelezett támogatója volt eddig, szívesen mutatkozott MAGA-sapkában is. Most viszont hirtelen azt közölte a Twitteren, hogy ő "hisz a menedékkérőkkel és a gyermekeiket az erőszaktól és háborúktól óvó szülőkkel szembeni együttérzésben és szeretetben". Ezzel valószínűleg a közép-Amerikából az amerikai határra tartó menekültkaravánra utalhatott, akik ellen idolja, Donald Trump éppen a hadsereget tervezi bevetni.

Az Egyesült Államokban jövő kedden tartják a félidős választásokat, egy hét múlva ilyentájt már tudni fogjuk az eredményeket. Trump bázisa felrázása reményében a kampány utolsó heteiben idegenellenes hangulatkeltésbe kezdett, ennek része a menekültkaravánnal szemben a hadsereg bevetése is.

A választási esélyek meglepően statikusan alakultak, a nyár eleje óta úgy tűnik, hogy a demokratáknak jó esélyük van a képviselőházi többség megszerzésére, a republikánusoknak pedig a szenátusi többség megtartására. Ebben némi változást hozott a Brett Kavanaugh főbírói kinevezése körüli színjáték. A republikánusok kavarása működött, sikerült feltüzelni a tábort, amivel egy-két hétig úgy tűnt, hogy szorosabbá tehetik a képviselőházért folyó versenyt. De azóta elkopott ez a hatás, és most olyan körzetekben is költeniük kell az utolsó napokban, mint például a hagyományosan erősen konzervatív dél-karolinai egyes. Összességében azért a 538 elemzése szerint így is van 14 százalék esélyük, hogy megtartsák többségüket az alsóházban, ahol most 45-tel több republikánus, mint demokrata szolgál, bár többségük biztosan szűkülni fog.

A szenátusban viszont akár még növelhetik is többségüket, a mostani kétfős többségük akár 10 fősre is nőhet.

Kapcsolódó cikkek