A magyar közélet egyik sajátossága, hogy itthon a polihisztor kormánypárti politikusok nem szorítkoznak arra, hogy kifejezetten a szakterületükkel foglalkozzanak, még a legfőbb közjogi méltóságok is gyakorlatilag a munkájukban élik ki a hobbijukat: Áder János államfő a klímaváltozás önjelölt nagykövete, Orbán Viktor kormányfő legfontosabb témája a foci, Kövér László házelnök figyelmét pedig a homoszexualitás vonzza nagyon.
Újabban pedig a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára szerepel folyamatosan azzal, hogy ő hogyan szereti a zsíros, magyar ételeket. (Zsírral.)
Németh Szilárd, aki a kötcsei polgári pikniken is szokta kavargatni a kondért, egy éve élőben jelentkezett be azzal, hogy Karcagon a tűző napon birkafejet fogyaszt sörrel és pálinkával, erről pedig később részletesen is beszámolt. Egy kicsit talán túl is játszotta a szerepét – ha ezt egyáltalán túl lehet játszani –, ugyanis már akkor jóízűen sóhajtozott, amikor még csak egy falat kenyeret fogyasztott el.
Azóta rendszeresen hasonlókról posztol, a fideszes tévék pedig sportot űznek abból, hogy Németh Szilárdot gasztronómiai témákban beszéltessék. Bayer Zsoltnál ez volt az első téma, percekig beszéltek arról, mivel eszi a pacalt, hogyan csinálja a pörköltet, és jó-e a virsli a lecsóba:
A kormánykommunikációt ismerők sejthetik, hogy ez valószínűleg nem véletlen. Az ELÉG nevű Facebook-oldal, ami a fideszes trollgyár része, már 2017-ben azzal viccelődött, hogy „egy jó pörkölttől” „elsírja magát egy »független civil«”. Németh Szilárd ebben a szellemben „provokál” tovább – bár az továbbra sem világos, hogy kit akar felidegesíteni az egészségtelen életmódjával –, és a gasztronómiai posztjai keltik a legnagyobb feltűnést.
Négy hete már – minden idők legforróbb júniusán – hőségriadó közepén is arról posztolt, hogy az EU a klímaváltozás elleni küzdelem jegyében csökkentené az állati eredetű élelmiszerek fogyasztását, és azt kérte:
„Nyomj egy lájkot, ha egyetértesz velem: én maradok a nyúljás-csülkös pacalnál, a gyufatésztás (8 tojásos) halászlénél és a hagymás-szalonnás tojásrántottánál.”
Aztán – miután Karcagon „fúziós pacallevest” főzött – a Hír Tv-n bővebben kifejtette, miért ez az egyik legfontosabb témája. Szerinte tragédia, amit Brüsszel művel, mint mondta: „A csülkös pacal vagy a velős pacal, az nem teszi tönkre a világot, az a helyzet, de még egy jó 6 tojásos, szalonnás tojás sem, reggelire.”
Nem világos, ki állította, hogy a pacal tönkretenné a világot (még a 444-ben is vannak rajongói), vagy hogy egyáltalán soha ne együnk zsíros húsokat. De az megfontolandó, hogy a káros gázok kibocsátásának egy jelentős részéért a haszonállattartás felelős, a trágyázásnak és a természetes vegetációk irtásának pedig a szén-dioxid-kibocsátásban van nagy szerepe.
Németh Szilárd szerint „a birodalom mindenbe bele akar szólni”, azt „a sok nyavalyás vackot, amit ránk nyomnak, azt nem akarjuk megenni, tehát nem akarunk szemetet enni”.
Érdekesség, hogy Németh Szilárd kormánya szintén bele akar szólni abba, mit együnk, például csipszadót is kivetett. Ez egyébként akár érthető is lehet, hiszen amíg van társadalombiztosítás, mindannyiunk érdeke, hogy az amúgy is túlterhelt kórházakat ne terheljék tovább olyanok, akiknek a betegsége megelőzhető lett volna jobb táplálkozással. De a kormány ebben sem következetes, hiszen igyekszik serkenteni a hazai sertéshús-fogyasztást. (Ehhez hozzájön még, hogy a pálinkafogyasztást is támogatják, pedig a magyarok így is a világátlag dupláját isszák alkoholból.)
Az elhízásnak szív- és érrendszeri betegségek meg cukorbetegség lehet a kockázata, és a zsír arányaiban nagyon kalóriadús, aki sok zsírt eszik, elhízik. Például az, aki reggelire szalonnás rántottát eszik 6 tojásból. (Ilyenkor a hőség sem kedvez.)
A halálozások ötödének lehet a helytelen táplálkozás az oka, és a vörös húsok meg a feldolgozott húsipari termékek már kis mennyiségben fogyasztva is növelik a gyomorrák kockázatát. Amerikai kutatók szerint megérné ártámogatást adni az egészséges ételekre.
Az OECD jelentése szerint Európában nálunk a legtöbb az elhízott ember, a magyar a negyedik legelhízottabb nemzet a világon.
Németh Szilárd egyébként sosem posztol arról, hogy le is mozogná a nehéz ételeket.
De természetesen csak szövetséges országokéba, elnyomó diktatúrákat véletlenül sem oktatunk ki.
Az államfő lelkesen beszél a környezetvédelemről, amikor a demokrácia felett kellene őrködnie. Viszont amikor a kormány az EU gumiabroncs-gyárává teszi az országot, vagy a károsanyag-kibocsátási kvóta miatt avatkozik be egy perbe, rögtön elnémul.
A köztévé Felcsúton készített vele interjút, balszerencse, hogy az arcpirító vereség után került adásba a beszélgetés.
Az Országgyűlés elnöke arról beszélt a Fidesz zuglói híveinek, hogy normális homoszexuális nem tartja magát egyenrangúnak.
Hivatalosan is elstartolt a kötcsei polgári piknik.
Életmódtanácsok a Fidesz koponyájától két percben.
Az egész birka főzése már-már hungarikum.
A Fidesz alelnöke szerepe szerint növeli a kommunikációs zajt, közben pedig rendre hatalmasakat hazudik. Nem csak téved, nem csak pontatlan, hanem tudatosan hazudik.
Nem, ismétlem NEM burgonyával.
Annyira fontos volt az új Fidesz-plakát terjesztése, hogy mindenkinek csatasorba kellett állnia. Így aztán sorra leplezték le magukat a titkos hálózaton mozgatott álcivil oldalak.
A mérések kezdete óta nem volt ilyen magas az átlaghőmérséklet a nyár első hónapjában.
A magyar kormány zsírügyi különmegbízottja a kánikula közepén is azon hőbörög, hogy az EU a klímaváltozás elleni küzdelem jegyében csökkentené az állati eredetű élelmiszerek fogyasztását.
Az energiaitalok gyártói viszont addig-addig csökkentették a taurin- és koffeintartalmat, amíg 40 forintra faragták le a literenkénti 250 forintos adót.
Miközben olykor egy-egy kórház az intenzíves ágyai felét is szünetelteti, mert nincs mellé orvos vagy ápoló.
Dobjon el mindenki mindent, tollat, telefont, gyereket, mert itt a nap videója!
2010-ben engedélyezték és adómentessé tették az otthoni főzést, azóta virágzik az illegális pálinkakereskedelem, ellenőrizetlen minőségű alkoholban úszik Magyarország. A kormány azonban nem hajlandó szembenézni a probléma gyökerével, hiszen akkor be kellene ismerniük, hogy tévedtek.
Ez kétszer annyi mint a világátlag.
A világ tán legnevesebb orvosi lapjában megjelent tanulmány szerzői jutottak erre a következtetésre.
Az Oxfordi Egyetem friss tanulmánya szerint a feldolgozott és vörös húsokból már egészen kevés fogyasztása is növeli a gyomorrák kockázatát.
Amiket receptre írhatnának fel az orvosok. Az egészséges ételek drágábbak, ha receptre ártámogatást adnának hozzájuk, sokkal többen táplálkozhatnának egészségesen. Ezzel rengeteg betegség lenne megelőzhető, így összességében megtakarítást jelentene az egészségügynek.
A magyar a negyedik legelhízottabb nemzet a világon.