Politikai kommunikációs mérföldkövet hagytunk el 2021 utolsó napján, ekkor ugyanis átlépték a félmilliárdos álomhatárt a Megafon Központ Facebook-költései. A Telex összesítése szerint megalakulása óta
az év utolsó napjáig összesen 503 782 484 forintot költött arra, hogy fideszes influenszerek posztjait tolva terjessze a kormány és a kormánypárt legfontosabb kampányüzeneteit. A Megafon Központról már többször írtunk, ez az a szervezet, amely Deák Dániel, Rákay Philip, Bohár Dániel és még pár másik kiválasztott fideszes "véleményvezér" videóit készíti és pörgeti a Facebookon. Ahogy korábban írtuk, a Megafon Központ az Alapjogokért Központ nevű fideszes thinktank hatókörében jött létre. Az Alapjogokért központ nagyrészt azért jött létre, hogy munkatársai szakértőként jelenhessenek meg a közmédiában és a kormánypárti sajtóban.
Az Alapjogokért Központ annyira fideszes, hogy mint azt korábbi vezetője, az azóta a KESMA nevű kormánypárti médiaholdingot irányító Szánthó Miklós bevallotta, a finanszírozásuk nagy részét a Fidesz pártalapítványától kapják. A Megafon támogatottjai viszont állítják, hogy ebben a szervezetben semennyi közpénz nincs. Mint mondják, a Megafon jobboldali üzletemberek támogatásából működik, akiknek többsége, állításuk szerint, állami megrendeléseket sem kapott soha. Hogy kik ezek az üzletemberek, azt sajnos nem lehet tudni, mert anonim adták a támogatást. Viszont akárhonnan is jön a pénz, az biztos, hogy 2019 áprilisa óta - amióta a Facebook közli a politikai hirdetésekre elköltött összegeket -
a Megafon többet költött politikai Facebook-hirdetésekre, mint a magyar kormány vagy a Fidesz. Jelenleg ez a szervezet áll a Facebook listájának első helyén. A Telex szerint pedig, ha ilyen tempóban költi a pénzt, a Megafon még a választások előtt elkölthet egymilliárd forintot is a Facebookon, a félmilliárdos költéséből több mint százmillió ugyanis az év utolsó egy hónapjára esett. A legtöbb pénzt Deák Dániel posztjaira költötte a központ, több mint 114 millió forintot, Rákay Philip már törölt oldalára 78, új oldalára pedig 53 millió forint ment, Déri Stefi és Trombitás Kristóf videóit pedig 66 és 54 millió forinttal tolta meg a Központ. Az ellenzék és a kormánypárti oldal legnagyobb Facebook-hirdetőiről itt, az Orbán-kormány influnszeresedéséről pedig itt írtunk részletesebben.
Facebookon is kemény volt a kampány, a jelöltek és pártjaik mellett a pártokhoz hivatalosan nem kötődő oldalak is milliókért szórták a politikai hirdetéseket az előválasztás első fordulója előtt és alatt.
Szántó Miklós válasza Baló György kérdésére elképesztően vicces.
Az átalakuló nyilvánosságban a miniszterelnök új elvárásokat támaszt embereivel szemben. Ha feljebb akarsz jutni, nincs mese, szelfizni kell.