Volt már itt többek között egy kvótanépszavazási kampány, egy terroristás álhírekkel végigtolt parlamenti választási kampány, és éppen folyik a hergelés a gyerekeinket fenyegető homoszexuális propagandával szemben is, de olyan ellentmondásos és hazug kampányt, mint amilyenbe most kezdett bele a kormányoldal, rég nem látott az ország.
Néhány hete még úgy tűnt, hogy a Fidesz kampánya arra az – amúgy kormányzati pénzből régóta tolt – üzenetre fog építeni, hogy Magyarország előre megy, nem hátra.
Csakhogy azóta Oroszország lerohanta Ukrajnát, folyamatosan előre megy, nem hátra, a Fidesznek pedig reagálnia kellett arra, hogy most 12 év Putyin-barátság szakad rá Orbánra.
Rövid kivárás után a köztévé, a fideszes megmondóemberek és a kormánypárti politikusok azt az utat választották, hogy az orosz agresszióról mint valami természeti katasztrófáról beszélnek, és Vlagyimir Putyin orosz diktátornak lehetőleg a nevét sem említik.
Az új üzenet pedig az, hogy Orbán egy tapasztalt, nyugodt vezető, aki mindent megtesz, hogy az országot ne rángathassák bele a háborúba, az ellenzék ellenben háborút akar, és katonákat küldene Ukrajnába.
Az az Orbán a nyugodt erő, aki békeidőben is azzal zárta egy évértékelő beszédét, hogy: „Fújjátok meg a kürtöket, nyergeljetek, mert holnap reggel indulunk!”, és aki egy nemzeti ünnepen is azt kérte a híveitől, hogy: „Magyarok, magasba a zászlókat, menjetek és harcoljatok, fel a győzelemre!”
Légy része a közösségünknek, segítsd az újság működését!
Már előfizetőnk vagy?Már el sem férnek az interneten a Fidesz rasszista álhírei, miközben a suttogó propaganda szerint az ellenzék mecseteket épít, és mindenhova migránsokat költöztetne, az ISIS pedig szórólapokon keres lakásokat. Egy megvalósult disztópiában élünk.
Hirdetések, tájékoztató honlap.
Magasabbról, erősebben, büdösebbet.
Orbán Viktor nem egyszerűen csak üzletelt Vlagyimir Putyinnal, ennél sokkal tovább ment. Az Ukrajna ellen indított háború felforgatja mindazt, amit Orbán elültetett a magyarok fejében a világról.
Bende Balázs bármelyik fideszes és orosz politikust megszégyenítő módon bizonygatta, hogy a Nyugat és a magyar baloldal háborúpárti.
Az orosz támadást benéző megmondóember végre megtalálta, ki jelenti a valódi veszélyt a magyarságra.
Közben Navalnij online felmérése azt mutatja: Moszkvában egyre többen tekintenek agresszorként Oroszországra.
A miniszterelnök hosszan posztolt a háborúról, de az oroszokra nem vesztegetett szót.
A Millenárison értékel évet a miniszterelnök. Amikor a legutóbbi választás előtt értékelt, azt mondta, nem a bosszú kormánya jön. Reméljük, most nem szakad meg a közvetítés!
A Békemenetet a Kossuth téren Orbán Viktor fogadta. Ebben a kampányban most beszél a legnagyobb tömeg előtt.
A miniszterelnök szerint most nem okosnak kell lenni, hanem egységesnek, ezért támogatják a közös szankciókat.
Bogár László eszmefuttatása hallatán még a Hír TV műsorvezetője is majdnem elnevette magát.
Kiképzetlen civilekkel és kamaszokkal akart megállítani egy túlerőben és technikai fölényben lévő ellenséges sereget. Ideje volt végre kimondani.
„Legyen világos, tétlenül várni, és ahogy elnökünk, Volodimir Zelenszkij fogalmazott, önként befeküdni a koporsóba, hogy a háború hamarabb véget érjen, nem szándékozunk. Ukrajna senkit nem támadott meg és senkit nem fenyegetett. Az orosz hadsereg tört be a mi országunkba. Mi pedig védekezni fogunk.” Ukrajna budapesti nagykövete válaszolt Bayer Zsoltnak és Budai Gyulának, akik szerint a segítségért könyörgő Nepop beleavatkozik a magyar belügyekbe.
Ha megszavazzák a módosítót, az lényegében ellehetetleníti Paks 2-t.
A magyar kormány támogatta az EU-s fegyverszállítási programot Ukrajnának, még ha megkötésekkel is. Miközben a kormány az EU-ban megszavazta, Hollik István bejelentette, hogy már a téma említése is ellentétes a magyar érdekekkel.
Nem tudhatjuk, hogy a külügyminiszter, aki korábban sokat méltatta az orosz kollégáját, a stratégiai nyugalom jegyében tett-e bármit azért, hogy Szergej barátja befejezze a vérontást.
Hadházy Ákos osztott meg egy követségi levelet, ami szerint „a tiszteletbeli konzul szerint a magyar kormány szégyene az ő saját megítélését is nagyban rontaná Lengyelországban”.
Csak a megafonosokra elment már több mint egymilliárd forint. De az ellenzék sem hirdetett még soha ennyiért.